Félegyháza a römisek fellegvárává válik
Lajos György, a verseny megálmodója és elindítója elmondta, hogy az idei versenyre új játékosok is érkeztek Budapestről és környékéről, valamint Békés megyéből is. – Nagy lelkesedéssel folytatjuk ezt a versenysorozatot, mert reményeink szerint a kerek évfordulót, a huszadikat is megéljük, és megünnepelhetjük. Szerencsére egyre többen tudnak erről a versenyről. A játékosok elmesélik tapasztalataikat barátaiknak, társaiknak. Ez rangot jelent a városnak is, hiszen a libafesztivál és egyéb események mellet jó hírét viszi Félegyházának – tette hozzá a főszervező.
A verseny végeredménye:
Első helyen végzett Fazekas Imre (Kiskunfélgyháza). A második helyet Faragó Béla (Hódmezővásárhely), a harmadikat Fazekas Imréné (Kiskunfélegyháza), a negyediket Kamal (Kiskunfélegyháza) szerezte meg. A legjobb női versenyzőnek Fazekas Imréné bizonyult.
s. r.