• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • A megyei I. osztályban egy, a II. osztályban két félegyházi csapat indul el
Sport 2014. július 14. 18:16

A megyei I. osztályban egy, a II. osztályban két félegyházi csapat indul el

A megyei I. osztályban egy, a II. osztályban két félegyházi csapat indul el
Elkészült a megyei labdarúgó bajnokságok csoportbeosztása. E szerint a megyei I. osztályban mindössze 15 csapat játszik majd, csakúgy mint a megyei II. osztály északi csoportjában. A csoportbeosztás a napokban még módosulhat.








A megyei I. osztály mezőnye nem változott. A bajnok Kiskunfélegyházi HTK maradt a csoportban, a megyei II. osztály két első helyezettje a Városföld és a Dusnok pedig nem indult a magasabb ligában, így a megyei I-ből kieső sem volt.

 

A megyei II. osztály északi csoportjában ezúttal már két félegyházi csapatnak is szoríthatnak a szurkolók. A megyei III. keleti csoportját megnyerő Kiskunfélegyházi HTK II. mellett a Kiskunfélegyházi Vasutas SK is ebben a ligában indul el.

 

A bajnokságok első fordulóját 2014. augusztus 16-17-én rendezik meg.

 

Megyei I. osztály (15 csapat):

Akasztó

Bácsalmás

Harta

Híd SC

Kalocsa

Kecel FC

Kecskeméti LC

Kiskőrös

Kiskunfélegyházi HTK

Kiskunhalasi FC

Kiskunmajsa

Kunszállás

Soltvadkerti TE

Tiszakécske

Tompa

 

Megyei II. osztály,

Déli csoport (16 csapat):

Bácsbokod

Bácsborsód

Bajaszentistván

Császártöltés

Csávoly

Dusnok

Érsekcsanád

Felsőszentiván

Hajós

Jánoshalma

Katymár

Kelebia

Mélykút

Nemesnádudvar

Sükösd

Szeremle

 

Északi csoport (13 csapat):

Bócsa

Bugac

Helvécia SE

Jakabszállás

Kerekegyháza

Kiskunfélegyházi HTK II.

Kiskunfélegyházi Vasutas

Lajosmizse

Lakitelek

Nyárlőrinc

Pálmonostora

Tiszaalpár

Városföld

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!