A külterületen az utak karbantartása az egyik legfontosabb kérdés
Az elmúlt évről szólva Ván Jenő elmondta, hogy a térségben két új, napelemes világítással ellátott buszmegállót építettek. A Nagyszőlő úti óvoda melletti útkereszteződés biztonságosabbá tétele érdekében több közlekedési táblát kihelyeztek, az óvodai dolgozók közreműködésével egy biztonságos parkolóhelyet is kialakítottak. A közútkezelővel folytatott tárgyalásoknak köszönhetően, friss, jól látható útburkolati jelek is segítik tavasztól, a kereszteződés biztonságát.
A képviselő szólt arról is, hogy 2017-ben is igyekeztek gondot fordítani a földutak karbantartására, a fák metszésére, de minden igyekezet ellenére, a technikai eszközök hiányossága miatt, ezt a feladatot nem tudták teljes mértékben megoldani. Éppen ezért örömmel jelentette be, hogy a város hamarosan egy új erőgépet vásárol, amelynek elsődleges feladata a külterületi utak folyamatos javítása lesz. A munkálatok a csapadékos idő elmúltával, tavasszal megkezdődhetnek. Az útjavítások így is két három hónapig eltartanak, hiszen a városnak több mint 500 kilométer földút járhatóságáról kell gondoskodni.
A körzetben van néhány gócpont, ahol sűrűn jelentkeznek a közlekedési nehézségek. Ezeket a szakaszokat a tervek szerint úgy újítják meg, hogy a legcsapadékosabb időjárásban is járhatóak legyenek.
A tervek megvalósításához szükség van a városvezetés, a képviselő-testület támogatására is, ami jelenleg biztosítottnak látszik – tette hozzá Ván Jenő.
Fotó: Fantoly Márton
s. r.