Sport 2018. március 23. 08:30

Márciusi események a Koppányoknál

Képgaléria
Márciusi események a Koppányoknál
Március 15-én, a Kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület is képviselte magát a Petőfi-téren megtartott Március 15-ei megemlékezésen. A szemerkélő eső ellenére nagyszámú közönség rótta le tiszteletét a márciusi ifjak emlékére, a Koppányok teljes csapata is részt vett a színvonalas rendezvényen és elhelyezték a megemlékezés koszorúját.

Szintén ezen a hétvégén, március 17-én a csapat két íjászversenyen képviselte a várost. Tamáskovics Gyula a Magyar Íjász Szövetség által rendezett Történelmi Fita Teremíjász Országos Bajnokságon vett részt Budaörsön, a sikeres kvalifikációját követően. Gyula szépen szerepelt, azonban ezen a versenyen nem tudta hozni szokásos jó formáját, de a döntőbe 4 pont hiányában nem jutott be, így a rangos versenyt a jónak számító kilencedik helyen zárta vadászreflex íj kategóriában.

A csapat másik része Pátyra utazott, a versenyt a Pátyi Lovascentrum és Terápiás Parkban rendezte meg a Parkvárosi Vadászok Íjászcsapata.

A lovascentrum 2004-ben kezdte meg működését a Zsámbéki-medencében, Pátyon. A park 30 hektárnyi területen helyezkedik el, de a rossz időjárás miatt a találkozót a hatalmas lovardában rendezték meg. 22 célon ment a verseny, 2 D és 3 D célállományon.

Eredmények:

Modern pusztai íj kategóriában:

Lovas Ferenc ifiként 1. helyen, felnőtt férfi kategóriában Szeibert Imre 2. helyen, Kis Csaba pedig 4. helyen végzett. A senior férfiak között Dinnyés Gyula 4. lett.

Longbow íj kategóriában:
Rácz Nikolász a felnőtt férfiak között az első helyet szerezte meg.

Vadászreflex kategóriában:
Felnőtt nők között Kis Mónika 6. helyen zárta a versenyt.
 

Kövessen minket a Facebookon is!