Van-e élet a Fidesz után?
– Történelmi jelentőségű választás előtt állunk, amely talán az utolsó demokratikus lehetőség arra, hogy a diktatúrába hajló, korrupcióba ágyazott, az országot felvásárló hatalom és a tiszta kezű, a magyarságot előtérbe helyező kormányváltó erő között válasszunk. Ebben történelmi felelőssége van a Jobbiknak, a legerősebb ellenzéki pártnak, amely képes megállítani az országot a biztos pusztuláshoz vezető úton, és elszámoltatni a felelősöket – fogalmazott Janiczak Dávid, Ózd polgármestere, a Jobbik alelnöke, a Van-e élet a Fidesz után? című beszélgetésen.
“Hatalmi rendszert építettek ki, és felvásárolták az országot.”
A Jobbik alelnöke szerint jelenleg olyan kormány áll az ország élén, amely valódi kormányzás helyett hatalmat szerzett: felvásárolták az országot, kastélyokat, turisztikai egységeket, az energia üzletág egy részét... A felvásárolt pártokkal és a baloldal tudatos tönkretételével olyan felhatalmazást szereztek a kormányzásra, amely az egypártrendszer veszélyeivel fenyegeti az országot. A gombamódra alakuló kis pártok egy része is választási csalás révén jutott hozzá az ajánlásokhoz.
– A kamupártok szintén a Fidesz gyermekei, ugyanis a kormány üzleti lehetőséget kínálva tette lehetővé, hogy az alakuló pártok állami pénzekből óriási támogatásokat kapjanak, miközben a rájuk eső elveszett voksok szétmorzsolják az ellenzék szavazatait – fogalmazott Ózd polgármestere, aki szerint a kormányváltást csakis a második legnagyobb erő, a Jobbik képes véghez vinni. Ehhez azonban minden egyes szavazatra szükség van.
“Tiszta kézzel akarunk kormányozni.”
– Nem szabad abban bízni, hogy a pártok majd megegyeznek! Mi tiszta kézzel akarunk kormányozni, amit egy alkukötés nem tenne lehetővé. Kormányra kerülve minden korrupciós ügyet felderítve mi amellett állunk ki, hogy a politikai bűnözés összes formáját dupla büntetéssel sújtsuk – hangsúlyozta a Jobbik alelnöke.
Janiczak Dávid több esetről is beszámolt, amivel már a polgármesterré választását követő időszakban találkozott. A feltárt esetekben 48 – 70 százalékos túlárazásokra találtak bizonyítékokat. – Hallottam a korrupcióról, de ilyen mértékről elképzelésem sem volt – fakadt ki, holott ezek az ügyek csak példái annak a mértéktelen pénznyelőnek, ami az ország szétrablásához, s a gazdaság mélyre nyomásához vezettek.
“Az országra a biztos pusztulás vár ha ez így megy tovább.”
A fiatalok egy része külföldön keres megélhetést, s gyermekeiket és idősödő szüleiket magukhoz véve lassan kiürül az ország. A népességcsökkenést csak tovább fokozza a szakemberhiánnyal küzdő egészségügy állapota, a várólisták beláthatatlan hossza.
Kiskunfélegyházán Kollár László a helyi egészségügyi ellátás felmérésére támaszkodva az alapellátás és a kórházi ellátás javítását célzó ösztöndíjrendszer kidolgozását kezdeményezte a város szakemberhiányának megoldását célozva. A fiatal orvosok praxishoz juttatásának, lakhatásának támogatásával az ellátásban és az ügyeleti rendszerben jelenleg tapasztalt leapasztott létszám is orvosolható lenne.
“Multik helyett a magyarországi vállalkozásokat kell támogatni.”
A multinacionális cégek munkahelyteremtő érdeme kétes, miután a támogatásra kapott milliárdok évekre előre kifutják a béreket. A helyi termelő vállalkozások segítésével azonban a gazdaság képes lenne feltámadni, és így elérhetnénk, hogy ne csak összeszerelő ország legyünk.
– Mi azon leszünk, hogy megélhetést biztosítsunk az embereknek, erről szól a béruniós kezdeményezésünk. Az aktív munkaerő bérezésének rendezésével érhetjük el, hogy a fiatalok visszajöjjenek Magyarországra, továbbá a közmunka program átalakítására és differenciált nyugdíjemelésre is szükség van ahhoz, hogy senki ne tengődjön a megélhetési küszöb alatt – szögezte le Janiczak Dávid.
“Tudatos népbutítás, tervezett robotgyártás van.”
Az oktatás reformja nem más, mint olyan, kizárólag részképességekkel rendelkező „robotok” kinevelése, akik önálló munkavégzésre alkalmatlan, kiszolgáltatott rabszolgái a rendszernek. Ennek része a mennyiségileg több, de a hétköznapi életben teljesen felesleges tudásanyag.
“Kampánycélokra használják fel a migránshelyzetet.”
A médiumok gátlástalanul élnek a manipuláció eszközeivel, ezzel naponta találkozhatunk a mantrázott társadalmi célú hirdetések kapcsán. Az emberek jóhiszeműségét kihasználva befolyásolják a közvéleményt, és ha még tucatjával nyeri is meg az ellenzék a médiapereket, ezekről nem szólnak a híradások. Ma a köztudatot az illegális bevándorlással kapcsolatos hírek uralják. A biztonság megingatásával félelemben tartott emberek a rendszer függőségi áldozataivá válnak.
“Akik a nyilvánvaló kizsákmányolás ellenére is hatalmon tartják őket, azok bűnrészesek.”
– Nagy a történelmi felelősségünk, hogy megállítsuk ezt a kormányt. Eljött az idő, hogy a legerősebb ellenzéki erő támogatásával megdőljön ez a rendszer, és az érdekkörök felszámolásával tiszta kezű kormányzás lehessen Magyarországon. Ezért nem az a kérdés, hogy van-e élet a Fidesz után, hanem az, hogy lesz-e élet, ha a Fidesz marad.
FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS