Kertész-Farkas János, a jótékony tetoválóművész
Képgaléria
Kertész-Farkas János félegyházi születésű tetoválóművész 10 éve kezdte a tetováló szakmát, hat éve nyitotta meg saját szalonját Félegyházán. Kecskeméten végzett műszaki főiskolát, de mivel gyermekkorától kezdve nagy szerelme a rajzolás, egyenes út vezetett a precíz munkát igénylő tetoválómesterséghez. Egerben kezdett el tetoválni, majd néhány év múlva – egy kis kitérő után – Félegyházán nyitotta meg saját szalonját, és alapított családot. A munkája a szenvedélye. Külföldi munkái során megtapasztalta azt is, hogy a magyar tetoválók nemzetközi szinten is elismert művészek, akikre joggal lehetünk büszkék. Szerinte ebben a szakmában az oroszok és ukránok számítanak szaktekintélynek. Ezért is tervezi, hogy vendégtetoválóként ukrán és orosz szalonokba látogat el, kifigyelni az ottani praktikákat.
A cukorbetegek csuklójára egy orvosok által is elfogadott, egyezményes jelet tetoválnak, ami egy kék kör motívumból és T1, vagy T2 jelzésből áll attól függően, hogy egyes, vagy kettes típusú cukorbetegséggel él együtt a páciens. A megkülönböztető jelet orvosi igazolás bemutatása után „varrják fel” a csuklóra. Azért ide, mert ez a legjobban hozzáférhető hely mentők és laikusok számára egyaránt. Különösen nagy jelentősége lehet a tetoválásnak a beteg tipikus tüneteinek megítélésében.
Kertész-Farkas János szalonjában az első ilyen tetoválás Baranyi Anikó csuklójára került. A 35 éves hölgyről terhessége során derült ki, hogy 2-es típusú cukorbetegségben szenved. Mint elmondta, azért szánta rá magát a tetoválásra, mert személyes tapasztalata van arról, hogy milyen komoly következményekkel járhat a nem megfelelő segítségnyújtás. Egy alkalommal ugyanis rosszul lett a munkahelyén, és a tünetei alapján segítői alkoholra gyanakodtak. Ennek a motívumnak a felvarratásával reményt kap arra, hogy ne forduljon elő még egyszer hasonló eset, és időben megkaphassa a szakszerű ellátást.
Fontos kérdés tehát, mit tegyünk, ha ilyen figyelmeztető tetoválást viselő, eszméletlen beteggel van dolgunk. A szakirodalom szerint biztosítsunk számára mielőbb szabad légutat, fektessük stabil oldalfektetésbe (esetleg az oldalára, vagy a hasára). Ügyeljünk arra, hogy az esetleges légúti akadály (pl. nyál) könnyen tudjon távozni. Amikor már nyelésre képes a beteg, szájon át adunk neki cukrot, és mindig értesítsük a mentőket!
A témával kapcsolatban további tudnivalókat olvashat a webbeteg.hu oldalon.
V. B.
