Sport 2018. március 25. 17:30

Monoron és Baján szerepeltek a vízilabdázók

Monoron és Baján szerepeltek a vízilabdázók
Két korosztályban is bajnoki mérkőzéseket játszottak a DMTK-KVSE Aquasport Egyesület vízilabdázói március 24-én és 25-én. A III. korcsoportos Vidék Bajnokság „Kék” csoportjának 4. fordulóját a monori uszodában bonyolították le, ahol a félegyházi csapat négy mérkőzést játszott. A házigazda Bujka Úszó és Vízilabda Sportegyesület ellen nem volt esélyük a félegyháziaknak, ellenben a gyulaiakat 13-7-re legyőzték és ikszeltek az Invictus SC-vel. Az SZNVE 2005 elleni rangadón ezúttal alulmaradtak, ennek ellenére megőrizték negyedik pozíciójukat a csoportban. A DMTK-KVSE Aquasport Egyesület másik csapata eközben Baján szerepelt. Az I. korcsoportos Vidék Bajnokság „Zöld” csoportjának 4. fordulójában nem szerzett pontot az egyesület. A III. korcsoportos bajnokság következő fordulóját április 14-én és 15-én Szegeden rendezik meg, míg az I. korcsoportos bajnokság május 12-én Kiskunfélegyházán folytatódik.

 

RÉSZLETES MŰSOR

  

MérkőzésekExport

N

Időpont

Hazai csapat

Vendég csapat

 Eredmény 

Helyszín

Közreműködők

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 13:00

B.Sport

DMTK-KVSE AQUASPORT

20-7

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 14:00

Gyula

Szentes Lány

4-27

 

Monor Városi Uszoda

Fodor Ádám Gergely

 

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 15:00

Invictus SC

SZNVE 2005

8-16

 

Monor Városi Uszoda

Fodor Ádám Gergely

 

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 16:00

DMTK-KVSE AQUASPORT

Gyula

13-7

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

 

2018. márc. 24. 17:00

SZNVE 2005

B.Sport

6-13

 

Monor Városi Uszoda

Fodor Ádám Gergely

 

 

 

 

2018. márc. 24. 18:00

Szentes Lány

Invictus SC

19-6

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

 

2018. márc. 25. 09:00

SZNVE 2005

Szentes Lány

3-11

 

Monor Városi Uszoda

Kádár József ifj.

 

 

 

 

2018. márc. 25. 10:00

Invictus SC

DMTK-KVSE AQUASPORT

10-10

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

 

2018. márc. 25. 11:00

Gyula

B.Sport

2-19

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

 

2018. márc. 25. 12:00

DMTK-KVSE AQUASPORT

SZNVE 2005

3-11

 

Monor Városi Uszoda

Kádár József ifj.

 

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 25. 13:00

B.Sport

Szentes Lány

8-5

 

Monor Városi Uszoda

Molnár Péter 2.

 

 

 

Alapszakasz - Kék csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 25. 14:00

Gyula

Invictus SC

9-10

 

Monor Városi Uszoda

Kádár József ifj.

 

 

 

 

Tabella - Alapszakasz - Kék csoport

H.

CSAPAT.

M.

GY.

D.

V.

DOBOTT

KAPOTT

GK.

PONT

1. 

 Szentesi VK Lány

17

15

1

1

259

90

169

46

2. 

 Bujka Úszó és Vízilabda Sportegyesület

17

12

1

4

227

126

101

37

3. 

 SZNVE 2005

17

8

3

6

171

135

36

27

4. 

 DMTK-KVSE AQUASPORT SE

17

6

2

9

178

205

-27

20

5. 

 Túri Fullánkok - Invictus SC

17

6

1

10

165

212

-47

19

6. 

 Gyula

17

0

0

17

93

325

-232

0

 

RÉSZLETES MŰSOR

  

MérkőzésekExport

N

Időpont

Hazai csapat

Vendég csapat

 Eredmény 

Helyszín

Közreműködők

 

 

Alapszakasz - Zöld csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 12:00

DMTK-KVSE AQUASPORT

CSSV Cj

1-26

 

Baja

Kádár József ifj.

 

 

 

Alapszakasz - Zöld csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 13:00

SVSE

Békéscsaba

3-8

 

Baja

Kádár József ifj.

 

 

 

Alapszakasz - Zöld csoport - 4. forduló

 

2018. márc. 24. 14:00

Békéscsaba

CSSV Cj

9-9

 

Baja

Kádár József ifj.

 

 

 

 

2018. márc. 24. 15:00

DMTK-KVSE AQUASPORT

Invictus SC

2-30

 

Baja

Kádár József ifj.

 

 

 

 

2018. márc. 24. 16:00

Invictus SC

SVSE

21-4

 

Baja

Kádár József ifj.

 

 

 

 

CSAPAT.

M.

GY.

D.

V.

DOBOTT

KAPOTT

GK.

PONT

1. 

 Túri Fullánkok - Invictus SC

8

7

1

0

148

40

108

22

2. 

 CSS Viitorul Cluj-Napoca

8

5

1

2

98

76

22

16

3. 

 Békéscsaba

8

4

2

2

93

49

44

14

4. 

 Sugovica Vízilabda Sportegyesület

8

2

0

6

73

97

-24

6

5. 

 DMTK-KVSE AQUASPORT SE

8

0

0

8

32

182

-150

0

 

Kép: Archív

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!