Kultúra 2018. március 26. 17:00

Jótékonysági hangverseny zenész gyerekek javára

Képgaléria
Jótékonysági hangverseny zenész gyerekek javára
Jótékonysági hangversenyt rendeztek március 24-én, szombaton a félegyházi Alapfokú Művészeti Iskolában. A rendezvény célja a nehéz helyzetben élő zeneiskolás gyermekek segítése és támogatása volt a Hidas Frigyes Művészeti Alapítványon keresztül.

A négy éve működő szervezet az önkéntes alapon adományozott pénzösszegből szeretné lehetővé tenni a zenei versenyekre eljutást és a koncertbelépőket a szerényebb anyagi körülmények között élő gyerekeknek, de anyagi segítséget nyújtanak a hangszerek sokszor tetemes javítási költségéhez is.

Az előadás alatt felcsendültek az alapítvány névadója, Hidas Frigyes, és más magyar, illetve külföldi művészek szerzeményei is. A tételeket a zeneiskola munkatársai adták elő. A koncerten a romantika és a reneszánsz műveiből kapott ízelítőt a közönség. Az est házigazdája a zeneiskola tanára, Pusker Imre volt.

Hidas Frigyes magyar zeneszerző, aki fúvós hangszerekre írt műveivel világszerte az egyik legismertebb 20. századi magyar komponista. Operák, balettek, versenyművek, zenekari és fúvószenekari darabok, sőt, filmzenék is fűződnek a nevéhez, így például az egykor közkedvelt sorozat, a Szomszédok zenéje is.

V. B.


 

Kövessen minket a Facebookon is!