Arató utcabál ötödszörre is
Szűk térben is széles jókedvvel táncoltak, énekeltek az együttes tagjai támogatóikkal, vendégeikkel. A talpalávalót Tormási Elek és Bandája húzta. Az aratóbálon támogatói jegyeket válthattak az érdeklődők. A befolyt összeg a táncszínház nyári felkészítő táborát segíti. Kátai Tibor együttesvezető elmondta: az adakozókedv idén sem lanyhult. Így biztonságosan készülhetnek az elkövetkező előadásokra.
Kettős évfordulót ünnepel idén a Félegyházi Táncszínház. Ötödik alkalommal rendezték meg az arató utcabált, de hamarosan megalakulásuk tizedik évfordulójáról is megemlékeznek. Az elmúlt évtized munkáját értékelve a művészeti vezető kifejtette, hogy a közösségnek a legnagyobb lendületet az adta, amikor más csoportokkal, köztük a Kikindai Néptánc Együttessel, a Törökkanizsai Néptánc Együttessel és a Felvidéki Rockszínház énekeseivel közösen tudtak létrehozni produkciókat. Kátai Tibor a jövő terveiről annyit árult el, hogy a Kalevala felújításán dolgoznak, azt követően pedig az Ember tragédiáját dolgozzák fel és mutatják be.
H. S.