Helyi hírek 2018. március 31. 15:30

A fodrász nem csak frizurát készít, alkot is - videóval

Képgaléria
Ismét országos fodrászversenynek adott otthont a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskola. Az intézmény 17 éven keresztül szervezte a tanulók versenyét, ami a fenntartóváltás miatt rövid ideig megszakadt, idén azonban újra megmérettetésre hívták a szépészeti hivatás reménységeit. És, hogy erre mekkora igény van, jelzi a versenyre jelentkező 48 diák a bajai, a hódmezővásárhelyi, kecskeméti, ózdi, a pécsi és a kiskunhalasi szakképzési centrumból. A házigazda kossuthosok tanulói három kategóriában és az összetett versenyszámban is első helyet szereztek. A vándorserleget a legeredményesebb fodrásztanuló, Herczeg Eszter vehette át.

– Nagyon örülünk annak, hogy egy olasz fodrásztermékeket forgalmazó cég támogatásának köszönhetően újra megrendezhettük az országos fodrászversenyt, hiszen ez az alkalom komoly lehetőség arra, hogy a tanulók gyakorlatot szerezhessenek, újabb technikákat tanuljanak egymástól, bemutatkozhassanak a nagyközönség és a szakma előtt.  Természetesen felkészítőik is megbeszélik a szakoktatás aktuális problémáit, lehetőségeit – mondta el Ágoston Tibor intézményvezető.

A verseny feladatai közé tartozott a modern férfi frizura hajszárítás élő modellen vagy bábfejen, menyasszonyi kontykészítés élő modellen, illetve Steampunk „viktoriánus tudományos fantasztikum” stílusú frizura készítése és hozzáillő öltözék összeállítása élő modellen.  

Herczeg Eszter a kiskunfélegyházi intézmény versenyzője szalontechnikában, modern férfi frizura hajszárításban és a menyasszonyi konty készítésében is a legjobbnak bizonyult.  Az összetett versenyben is az első helyen végzett. Eszter, a legsikeresebb félegyházi versenyző, úgy véli, hogy egyre több fiatalt vonz ez a szakma, mert egyre több divat és megújulás jellemzi. Ez azt jelenti, hogy van lehetőség az alkotásra is. Annál nagyobb élmény pedig nincs, amikor egy vendég elégedetten válik el fodrászától.

A kiskunfélegyházi fodrásztanulók közöl első helyen végzett még Ónodi Diána (szalontechnika), Vas Mercédesz (Steampunk stílusú frizura és öltözék),  Járvás Mercédesz, Nyári Vivien (menyasszonyi konty).

A sikeres versenyzők felkészítője  Nagyné Patkó Anikó volt.

s. r.

Fotó: Hájas Sándor, Bencsik László
 

Kövessen minket a Facebookon is!