Kimagasló német nyelvi versenyeredmény
Régen várt sikert hozott el a Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) német nyelvből Rádi Kristóf, a Móra Ferenc Gimnázium 11/A osztályos tanulója. A 11. helyezést elért kedves, szorgalmas és rendkívül tehetséges fiú az elmúlt évek során több nyelvi versenyen, közép- és felsőfokú nyelvvizsgán bizonyította már tudását, melyhez felkészítő tanára, Dobó Aliz német nyelvtanár mindig nagy segítséget nyújtott.
Ezért a kimagasló eredményért a rendkívül szoros döntőben Kristóf olyan – többségében tizenkettedikes – diákkal versenyzett együtt, akik német nemzetiségi vagy német-magyar két tanítási nyelvű képzésben vesznek részt.
Ez a szép eredmény – azon túl, hogy a Móra Ferenc Gimnázium jó hírét is öregbítette – egyúttal azt is jelenti, hogy a gimnazista fiú a felsőoktatási felvételi során jogosultságot szerzett 50 többletpontra. Kívánjuk, hogy a nyelvtanulás- és tudás öröme mellett a jövőben is legyen része hasonló, megérdemelt sikerekben.