Sport 2018. április 8. 09:00

Rangadót nyertek a félegyháziak

Képgaléria
Rangadót nyertek a félegyháziak
Jó iramú, harcos mérkőzésen 2-0-ás győzelmet aratott hazai pályán a Kiskunfélegyházi HTK a harmadik helyezett Kecel FC ellen a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában, április 7-én. A KHTK első alkalommal játszott hazai közönség előtt idén a Honvéd Sporttelepen és tovább folytatta hibátlan szereplését a tavaszi szezonban. Újabb sikerével elérhető közelségbe került a dobogó a félegyházi csapat számára.

Az őszi fordulókat is beszámítva zsinórban hatodik győzelmére készült a tabella negyedik helyén álló a Kiskunfélegyházi HTK. Az együttesre nem várt könnyű feladat, hiszen a vendég keceliek a harmadik pozíciót foglalták el. Ősszel a Kecel FC 3-1-re nyert, a jó formában lévő KHTK visszavághatott a vereségért, és még közelebb zárkózhatott a dobogós csapatokhoz.

Lendületesen és eredményesen kezdte a mérkőzést a KHTK, Szabó Attila már a 13. percben betalált, bő negyedórával később pedig Huszka Milán megduplázta az előnyt.

2-0-ás vezetés birtokában keveset kockázatott az együttes, némileg kiegyenlítetté vált a játék, de a vendég keceliek kevés veszélyt jelentettek a hazai kapura. A mély talajú pályán jobbára mezőnyjáték dominált, gyors akciókból főként a félegyháziak jutottak el a kapuig. A vendégek egy percig nem adták fel, hajtós, küzdelmes mérkőzést láthatott a publikum. A játék képe alapján a második félidőben inkább a KHTK állt közelebb az újabb gólhoz, a 2-0-ás végeredmény igazságosnak mondható.

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, Kiskunfélegyházi HTK):

- Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan előnybe kerültünk, amit sikerült megdupláznunk. Ezt követően kicsit szétesett a játékunk, sok hibával játszottunk a mély talajú pályán. Ennél jóval többet tudunk, de elértük a célunkat és itthon tartottuk a három pontot. Tavasszal négy találkozón mindössze egy gólt kaptunk, a védelmünk stabilizálódott, kevés lehetőséget engedtünk az ellenfélnek. Remélem ezt az utat folytatjuk tovább, minden mérkőzésből kiszeretnénk hozni a maximumot, meglátjuk mire lesz elég a bajnokság végén.

Bács-Kiskun Megyei I. 20. ford. 04. 07.

Kiskunfélegyházi HTK – Kecel FC 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Szabó Attila 13. p., Huszka Milán 29. p.

 

1

 

KECSKEMÉTI LC KFT.

15

15

0

0

77

6

71

45

7.5

 

2

 

JÁNOSHALMI FC

14

10

1

3

29

12

17

31

6.8

 

3

 

KECEL FC

17

9

4

4

33

19

14

31

7.9

 

4

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

16

9

3

4

36

26

10

30

7.7

 

5

 

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

17

7

3

7

27

28

-1

24

7.4

 

6

 

KALOCSAI FC

14

5

3

6

21

26

-5

18

7.6

 

7

 

LAJOSMIZSEI VLC

15

5

3

7

25

31

-6

18

6.9

 

8

 

BÁCSALMÁSI PVSE

15

5

3

7

20

29

-9

18

6.8

 

9

 

SOLTVADKERTI TE

17

5

2

10

26

42

-16

17

6.6

 

10

 

KISKŐRÖS LC

15

4

3

8

18

32

-14

15

6.7

 

11

 

AKASZTÓ FC

14

4

2

8

26

33

-7

14

7.1

 

12

 

HARTA SE

16

4

1

11

25

46

-21

13

6.3

 

13

 

KUNSZÁLLÁS SE

15

3

2

10

15

48

-33

11

6.1

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!