Sport 2018. április 8. 19:50

Nagy lépést tett a bajnoki döntő felé az Astra

Nagy lépést tett a bajnoki döntő felé az Astra
Fordulatos, izgalmas találkozón hosszabbítást követően 4-2-re győzött Szekszárdon az Astra-4IG Kiskunfélegyházi Bulls, így előnybe került a női futsal NB I. elődöntőjében. A párharc két megnyert mérkőzésig tart. A másik ágon az alapszakasz győztes Hajdúböszörményi TE ugyancsak nyert, 5-1-re kiütötte a Tolnát. Az Astra - Szekszárd párharc második találkozóját április 14-én, szombaton 12 órakor a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban rendezik meg. Ha az Astra győz, akkor bejut a bajnokság döntőjébe.

Előzetesen is izgalmas találkozóra lehetett számítani az Agenta Girls Szekszárd FC – Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls párharc első felvonásán. Az alapszakaszt a Szekszárd másodikként, míg az Astra a harmadik pozícióban zárta. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzését Szekszárdon rendezték meg.

Gól az első félidőben nem született, sőt a második játékrész 8. percében a szekszárdiak kerültek előnybe. Vezetésük azonban csupán egy percig tartott, Halászi Kinga gyorsan válaszolt. (1-1)

Az egyenlítést néhány perccel később Astra vezetés követte, Krascsenics Petra találatát követően a mérkőzés hajráját előnyből várhatta az együttes. Az utolsó előtti percben a szekszárdiaknak sikerült egyenlíteniük, a rendes játékidő nem hozott döntést.

Következett a hosszabbítás, ami a rutinosabb Astrának sikerült jobban. Nagy Anett két percben belül kétszer is megvillantotta tudását, duplájával eldöntötte az összecsapást. (4-2)

 

Női Futsal NB I. Elődöntő 1. mérkőzés 04. 08.

Agenta Girls Szekszárd FC – Astra-4IG-Kiskunfélegyházi Bulls 2-2 Hosszabbítás után: 2-4 (0-0)

Gólszerzők: Horváth Katalin 28. p., Fábián Rebeka 39. p. ill. Halászi Kinga 29. p., Krascsenics Petra 34. p., Nagy Anett 47. p., 48. p.

 

Kép: Archív

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!