Ismerősét fosztotta ki
Mint arról korábban a police.hu beszámolt, a kiskunfélegyházi nyomozók október 27-én őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki néhány nappal korábban ismerősét kétes eredetű növényi törmelékből sodort cigarettával kínálta meg. Amikor a sértett a cigarettától rosszul lett, az elkövető elvette tőle az értékeit, majd az utcán magára hagyta. A magatehetetlen férfire egy közeli vendéglő felszolgálója talált rá, ő értesítette a mentőszolgálatot és a rendőrséget.
A nyomozók a 23 éves gyanúsítottat kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba helyezték.
A nyomozás során beszerzett igazságügyi toxikológiai vélemény szerint abban a növényi törmelékben, amelyből a cigarettát sodorta az elkövető, kábítószernek minősülő hatóanyag volt. Mivel a sértett a 18. életévét még nem töltötte be, a rendőrök álláspontja szerint az elkövető kóros szenvedélykeltés vétségét is megvalósította a kifosztás bűntett mellett.
A kiskunfélegyházi rendőrök az ügyet a napokban lezárták, és vádemelés javaslatával küldték meg a helyi ügyészségre.