Gyászol a kiskunfélegyházi Szent Benedek iskola
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt indítványozta egy 58 éves kiskunfélegyházi nő előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2018. április 7-én éjszaka kiskunfélegyházi lakásukban ittas állapotban egy konyhakéssel megölte a szintén ittas élettársát - adta hírül a keol.hu a hirosveny.hu cikke alapján.
A rendelkezésre álló adatok szerint az emberöléssel gyanúsított nő április 7-én, 22 óra körüli időben a kiskunfélegyházi lakásukban szóváltás után ittasan egy konyhakéssel szívtájékon szúrta a szintén ittas állapotban lévő, ágyban fekvő élettársát, ami miatt a férfi a helyszínen meghalt.
A rendőrök a nőt április 7-én, mintegy fél órával a cselekmény után őrizetbe vették és emberölés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték a gyanúsított előzetes letartóztatását is. A terhére rótt emberölés bűntettét a törvény 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.
Az ügyészség szerint a gyanúsított előzetes letartóztatása azért indokolt, mert a bűncselekmény súlyossága, magas büntetéssel fenyegetettsége miatt tartani kell attól, hogy szabadlábra kerülése esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne.
A hirosveny.hu szerint a gyilkosság megdöbbentette Kiskunfélegyházát, ugyanis az áldozat a Szent Benedek általános iskola és középiskola kollégiumának volt a nevelőtanára, a diákok nagyon szerették. Halála előtt az egész iskola értetlenül áll, igaz nyilatkozni nem akartak az üggyel kapcsolatban. Élettársa a helyi vágóhidat üzemeltető cégnél dolgozott.
“Ha elveszítünk egy szeretett lényt, lelkünk egy része is meghal vele. Ilyenkor keserű magány kerít minket a hatalmába, mintha elhagyatott házba kerülnénk, és hiányérzetünk támad“ - ezzel a sorral emlékezett weboldalán az intézmény.