Dobogós helyezés az 5letből jövő verseny döntőjében
A verseny elsődleges célja a diákok érdeklődésének felkeltése volt a vállalkozói lét iránt, amelynek keretében a csapatoknak a hétköznapi életben is használható üzleti modellt kellett létrehozniuk.
A verseny online fordulóinak hét mérföldkövén túljutva a 11/A osztály wow elnevezésű csapata (tagjai: Nemes Dániel, Gál János Zsolt és Bangó Péter) egy olyan online jegyzetmegosztó szolgáltatás modelljét dolgozta ki, amellyel a papíralapú tankönyvek idővel felválthatóvá válnak – mondta el lapunknak Nemes Dániel.
A diákok arról is beszámoltak, hogy a terveket üzleti szempontból a lehető legrészletesebben kellett kidolgozni, amelyet felkészítő tanár bevonása nélkül készítették el. Az április 11-i döntőben mindkét félegyházi csapat a legjobb öt csapat között mutatta be prezentációját, amit a vállalkozókból álló szakmai zsűri, mint potenciális tőkebefektető mérlegelt és pontozott.
A szoros pontozású versenyen a Móra Ferenc Gimnázium wow elnevezésű csapata az előkelő második helyen végzett, amivel 750 ezer forint pénzjutalmat is kaptak. A fiúk az összeg felhasználásával – egy lehetséges befektető bevonásával – szeretnék ötletüket megvalósítani.
A gimnázium másik csapata a Start-down (résztvevői: Szemerédi Gábor, Rádi Kristóf, Almási Marcell, Mikus Mátyás, Csáki Norbert) a döntős ötödik helyezéssel szintén kivívta magának az elismerést, és a díjjal járó 150 ezer forintot. Ezzel az eredménnyel a verseny első öt helyezettje közé két csapat is bekerült a Móra Ferenc Gimnáziumból. Gratulálunk eredményükhöz!
Fotó: Kiss Gabriella, keol.hu