Külföldről is hazajöttek az unokák és dédunokák hogy köszönthessék a 90 éves Marika nénit
Marika néni hosszú, munkás életútról számolt be köszöntőinek. Annak ellenére, hogy az elmúlt 90 esztendő alatt sok megpróbáltatás is érte, derűsen összegezte a hátra hagyott éveket. Öt testvérével együtt szegény család sarjaként nevelkedett, így már gyermekkorában dolgoznia kellett. Édesanyja, Tóth Mária háztartásbeliként, édesapja Gulyás János pedig a téeszben dolgozott. Marika néni iskolája elvégzése után egy jómódú családhoz szegődött dolgozni.
1949. január 8-án ment férjez Papp Jánoshoz, aki kertészként dolgozott Budapesten. Házasságukból három gyermek született: János, Mária és Gizella. 1963-tól Kecskeméten, a konzervgyárban dolgozott. Munkáját nagyon szerette és kollégáival, főnökeivel is jó kapcsolata volt. A kecskeméti gyárat nehéz szívvel hagyta ott 1965-ben, de mégis hazajött Félegyházára és a műanyaggyárban vállalt munkát, mivel ez lehetővé tette azt is, hogy több időt tölthessen a családjával. Szükség is volt erre, hiszen 7 unoka és 7 dédunokája mellett mindig akadt tennivaló. Marika néni végül 1983-ban, 55 éves korában vonult nyugdíjba a műanyaggyárból. Férjét sajnos 1995 augusztusában elveszítette, azóta egyedül él otthonában.
Boldogan számolt be arról, hogy milyen szép ünnep volt idén számukra a húsvét. Hazajöttek az unokák, dédunokák Németországból és Ausztriából is, hogy méltóképpen megünnepeljék a 90. születésnapját. A majd negyven fős család étteremben tartotta meg a szép ünnepet ,és óriási virágkosárral köszöntötték fel a Mamát / Dédmamát.