Sport 2018. április 15. 10:00

Könnyed félegyházi győzelem

Képgaléria
Könnyed félegyházi győzelem
Kiütéses, fölényes győzelmet aratott hazai környezetben a Kiskunfélegyházi HTK II. a Tiszaalpári SE ellen a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság 23. fordulójában. A tavasszal rapszodikusan teljesítő félegyházi együttes ezúttal nem hagyott esélyt ellenfelének, a játék képe alapján ilyen arányban is megérdemelten, 5-0-ra nyert. Győzelmével a KHTK II. visszaelőzte a Pálmonostorát, így a negyedik pozícióból várja a folytatást.

Az őszi 7-0-ás félegyházi siker tudatában, valamint a tabellán elfoglalt helyezés alapján hazai győzelemre lehetett számítani a Honvéd Sporttelepen, annak ellenére, hogy a KHTK II. az elmúlt időszakban több alkalommal is pontokat hullajtott.

A kezdeti erőfölény rövid idő alatt gólokban is megmutatkozott, bő tíz percet követően Bagi Ferenc és Zs. Juhász István is betalált. A gyenge napot kifogó és tartalékosan játszó tiszaalpáriak nem jelentettek különösebb veszélyt, a félegyházi csapat végig kontrollálta a mérkőzést.

A vendégek esélyeit tovább csökkentette, hogy az első félidő utolsó perceiben Kása Norbertet szándékos után rúgásért kiállította a játékvezető, így a tiszaalpáriak emberhátrányban folytatták.

A második félidőben sem változott a játék képe, Zs. Juhász István mellett Szabó Attila és Lénárt Máté is bevette a vendégek kapuját. Az enerváltan játszó tiszaalpári együttes legyőzés nem jelentett különösebb gondot a KHTK II. számára ezen a napon.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 23. ford. 04. 14.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Tiszaalpári SE 5-0 (2-0)

Gólszerzők: Bagi Ferenc 7. p., Zs. Juhász István 12. p., 52. p., Szabó Attila 67. p., Lénárt Máté 91. p.

Piros lap: Kása Norbert 45. p. (Tiszaalpár)

 

Értékelés: (Varga F.):

Nádasdi Péter vezetőedző, KHTK II.:

- Ellenfelünk nagyon visszafogottan játszott, nem nagyon akart futballozni. Több is lehetett volna a különbség, ötször találtunk be ellenfelünk kapujába. A Tiszaalpár együttese nem volt megyei II-es szinten a mai napon. Gratulálok a csapatnak.

 

Dudás György vezetőedző, Tiszaalpári SE:

- A mai mérkőzésen tartalékosan tudtunk kiállni, hat emberünk hiányzott. Kontrára játszottunk, de ezt csak 2-0-s félegyházi vezetés után tudtuk megvalósítani, néhány lehetőségünk is volt. A kiállítás is rontotta helyzetünket, gratulálok a Félegyházának, jobb csapat. 

 

1

 

DUNA ASZFALT TVSE

22

16

2

4

100

41

59

50

9.1

 

2

 

SUNPLAST-KEREKEGYHÁZI SE

21

16

2

3

80

27

53

50

8.7

 

3

 

SZABADSZÁLLÁSI SE

21

14

1

6

60

33

27

43

7.9

 

4

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

22

13

4

5

67

33

34

43

8.5

 

5

 

PÁLMONOSTORA SE

22

13

2

7

57

34

23

41

9.2

 

6

 

HETÉNYEGYHÁZI SC

21

12

3

6

59

41

18

39

9

 

7

 

LAKITELEKI TE

21

11

4

6

48

33

15

37

8.4

 

8

 

SC HÍRÖS-ÉP 

20

11

3

6

46

38

8

36

8.2

 

9

 

VÁROSFÖLDI SE

21

11

2

8

68

35

33

35

8.7

 

10

 

KISKUNMAJSA FC

21

8

3

10

50

45

5

27

9

 

11

 

KECSKEMÉTI LC KTE SI

20

7

3

10

38

34

4

24

9

 

12

 

NYÁRLŐRINCI LSC

21

6

4

11

39

49

-10

22

8

 

13

 

TISZAALPÁRI SE

21

5

3

13

28

59

-31

18

7.8

 

14

 

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

22

3

1

18

25

95

-70

10

8

 

15

 

JAKABSZÁLLÁS KSE

19

2

0

17

21

72

-51

6

8.2

 

16

 

HELVÉCIAI SE

21

1

1

19

10

127

-117

4

7.6

 

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!