Táncos lábú táborozók
A kecskeméti Brilli-Art Studio TáncSport Egyesület rendezett július elején tánctábort Kiskunfélegyházán. A résztvevőkkel Boda Brigitta, a Magyar Táncművészeti Főiskolán végzett standard és latin táncos, valamint a Szombat esti lázból ismert Markó Róbert profi latin magyar bajnok mellett olyan vendégtanárok foglalkoztak, mint Nagymihály Balázs amatőr latin magyar bajnok, vagy Vozár Boglárka profi standard magyar bajnok.
– Pontosan beosztott napirend szerint folytak az edzések. A standard és latin táncok technikáinak elsajátítása mellett különböző bemelegítő, erősítő és nyújtó gyakorlatok is bekerültek a programba a futástól a thai boxig (Nagy Krisztiánnal). A testi mellett a szellemi nevelésre is nagy hangsúlyt fektettünk. Többek között Léner András színházi rendező és egyetemi tanár, valamint Kardos Júlia sminkmester segítségével – mondta el Boda Brigitta, az egyesület elnöke. Tőle tudjuk azt is, hogy a táborban mintegy 50-en vettek részt. A látványos produkciók rendkívül jó hangulatban készültek, amiből a pár nélküli lányok sem maradtak ki: egy akrobatikai elemekkel vegyített moderntánc koreográfiát tanultak be.