Az ünneplés, mint nevelési lehetőség
A Móra Ferenc Gimnázium felkészítő tanárai időről időre keresik a nevelő munka megújulásának lehetőségeit. Ez a keresés kiterjed a tanórai módszerekre, iskolán kívüli lehetőségekre, és egyéb, az iskolai életet érintő helyzetekre. Ennek a megújulásnak iskolapéldái voltak a költészet napi rendezvények, úgy mint az „Együtt szaval a gimi” program, amelynek keretében közös versmondásra várták az intézmény tanulóit és tanárait. Ezúttal – jeles évfordulóhoz kapcsolódva – egy Arany János ballada és egy József Attila vers hangzott el.
Már hagyományként él a rendezvény keretében egy-egy költő portréjának megidézése. Idén a Költői est műsora Ady Endre személye köré épült. Zene, próza, lira, képzőművészet és térrendezés kapott szerepet a művelődési központ színpadán megjelenített klasszikus kávéházi belsőben zajló előadásban.
A műsorban, amelyben tanárok is részt vettek, életre kelt az irodalom. A diákok megtapasztalhatták az Ady verseiben megjelenő emberi helyzetek versen, prózán keresztüli megélését, amelynek kézzelfogható fejlesztő hatása van az érzelmi intelligenciára.
A műsort a gimnázium tanulói, majd késő délután a városi közönség is megtekinthette.
Fotó: Móra Ferenc Gimnázium