Ékszerviselési tanácsok
Mint ahogyan ruháinkat, cipőnket levesszük, ugyanúgy ékszereinket is le kellene venni a nap végén, de semmiképp se aludjunk bennük – javasolta elsőként Varga Edit, az Onix Ékszerház ügyvezetője. Ezzel nagyon sok – később javítandó – sérülést, horpadást, szakadást elkerülhetünk, nem beszélve arról, hogy az alvás sem kényelmes, pihentető, ha a fülbevaló nyomja az arcunkat, a medál a mellkasunkat. És e szabály alól a karikagyűrű sem kivétel – tette hozzá.
– Házi munkához mindig tegyük le gyűrűinket, mert a tisztítószerek, ahogy bőrünket irritálhatják, úgy ékszereink felületét is megmarják, elszínezik nemcsak a nemesfémet, de a benne foglalt köveket, gyöngyöket is. Kíméljük ékszereinket erős fizikai nyomástól, meghúzódástól, hiszen ezzel sokszor javíthatatlan sérülést okozunk a karkötőkben, láncokban, fülbevalóink deformálódhatnak. Az ilyen jellegű használatból eredő hibák pedig már nem tartoznak a garanciális javítás körébe.
Sportoláskor nem illik ékszert viselni, ennek praktikus oka, hogy izzadság, por kerül a láncszemek közé, s a fülbevalóba, és nem beszélve arról, hogy veszélyes is. Nem ajánlott karórát sem viselni, csak kifejezetten az adott sport tevékenységhez speciálisan kifejlesztett, vízálló és ütésálló modelleket. Vásárlás előtt érdemes efelől tájékozódni.
Nyáron, strandolás közben sokan tapasztalják, hogy a klóros víz, a sós tengeri és a gyógyvíz – különösen a kéntartalmú vizek –, elszínezik az arany és az ezüst ékszerek felületét. A napsugárzás nemcsak a bőrünknek árt, hanem valódi köves ékszereinknek is. Nagyon érzékeny a napfényre a smaragd, az ametiszt és persze a gyöngy.
Végül ügyeljünk a kozmetikai szerekre is, mert a testápolók, parfümök, fényvédő krémek, hajlakk, hajfesték, mind-mind károsítják a nemesfémből készült ékszereinket, és a bennük foglalt valódi köveket.
Fotó: Kiss Gabriella