Fiatalok egy jó ügyért
Az alapítvány fiataljai április 18-án ezen osztály tanulóihoz látogattak el. A cél az volt, hogy a diákok betekintést nyerhessenek a hátrányos helyzetűek mindennapjaiba. Érzékenyítő játékokon vettek részt és kérdéseket tettek fel, a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatban. Először arra vártak választ, mit tennének a fiúk, ha ők is hasonló helyzetbe kerülnének. Néhány megválaszolt kérdés után, az élő csomó nevű játék következett, amelynek lényege, hogy a diákok úgy fogták meg egymás kezét, mint egy összegabalyodott csomó, két embert szabadon hagyva. Akkor sikeres a játék, ha ez a két személy ki tudja bogozni ezt az emberi láncot. A 35 perces rendhagyó órát a pályázat kitalálói tették lehetővé.
Swarczynski Gréta, az egyik résztvevő elmondta: - A szüleim és a nagyszüleim arra tanítottak: minden nap tegyünk valami hasznosat. Mivel a Szent Benedek iskola diákjai készítik el a dobozokat, ezért nem is volt kérdés, hogy hozzájuk látogatunk el. A fiúkat egy tanóra keretében ráébresztettük arra, hogy milyen lehet hátrányos helyzetűnek lenni, valamint hogyha ilyen helyzetben lennének, hogyan és kitől kérnének segítséget. A válaszok többnyire megegyeztek (család, alapítványok….). Nagyon örülök, hogy komolyan vették a témát és partnerek voltak a játékban.
Tóth Violetta így fogalmazta meg gondolatait: - Véleményem szerint a fiatalság egy része fogékony a hátrányos helyzetű és a rászoruló emberek problémáira. Ezzel a foglalkozással azt szerettük volna elérni, hogy azok, akik eddig nem törődtek ezzel a témával, ezek után ne úgy érezzék, hogy nem értenek hozzá, hanem, ha szükséges tudnak segítséget is nyújtani embertársaik számára.
A következő érzékenyítő tréning a Közgazdasági Szakgimnázium kilencedikes osztályával lesz, ugyanezen koncepció alapján. Reméljük, hogy egyre többen figyelnek fel a doboz jelentőségére és csatlakoznak majd a megmozduláshoz.
Köszönjük a két iskola pályázatunkhoz való segítő hozzájárulását.
A projekt a Mol és az Új Európa Alapítvány támogatásával valósult meg.
Hojsza Viktória és Villás Vivien