Petőfiszállási gyilkosság: véget ért a nyomozás
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2017. szeptember 18-án a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 41 éves petőfiszállási lakost. A bűncselekmény körülményeit elemezve a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 2010. augusztus 19-én, Petőfiszálláson történt emberölés elkövetésének egyes jellemzőivel hasonlóságot találtak. Hét évvel ezelőtt ismeretlen tettes otthonában megölt egy 66 éves asszonyt.
A főkapitányság nyomozói 2017. szeptember 20-án a 2010-ben történt emberölés miatti nyomozást felújítva, gyanúsítottként hallgatták ki a 41 éves helyi férfit, aki részletes beismerő vallomást tett. Vele szemben emberölés bűntett és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták le a büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói.
A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldik meg.
Fotók: police.hu
Videó: police.hu