Emléktábla őrzi a legendás karvezető emlékét
Az emléktábla avatóján elsőként az iskola igazgatónője Vargáné Oláh Zsuzsanna Judit köszöntötte a megjelenteket, köztük a családot képviselő Somogyvári Alizt (Aliz néni lányát), illetve Lajos Erikát és Somogyvári Gábort.
– Mi pedagógusok szerencsések vagyunk, hiszen folyamatos alkotómunkánk révén a jelenben a jövőnek nevelünk fel nemzedékeket. Alkotó tevékenységünk sokszor láthatatlan, mégis maradandó. Minden ember azzal a szándékkal éli meg életét, hogy jelet, emléket hagyjon maga után. Így volt ez Aliz néni esetében is. Ez a törekvése sikeres volt, hiszen nincs olyan ember, aki ne emlékezne kedves tanárára, kollégájára és ne tudna vele kapcsolatban iskolai emlékeket mondani – mondta köszöntő beszédében az igazgatónő.
Meizl Ferencné egykori tanítványa, kollégája ezeket a gondolatokat fogalmazta meg a táblaavató előtt:
– Aliz néni kiváló pedagógus, karvezető és a szó legnemesebb értelmében: nevelő volt. Neve fogalom tanítványai, de az egész város előtt. Én kedves munkatársamat, példaképemet, jóbarátomat is tisztelhetem benne. Sugárzó személyisége mindenkit magával ragadott. Sok-sok tanítványa rajongásig szerette és szívében őrzi emlékét.
A megemlékező beszédeket követően Aliz néni lánya Somogyvári Aliz leplezte le a Bozóki István kőfaragó által elkészített emléktáblát, ahol tisztelői, munkatársai helyezték el koszorúikat, virágaikat.
Az ünnepség zárásaként az iskola felső tagozatos kórusa Molnár Elvira vezényletével Aliz néni legkedvesebb dalát, „A csitári hegyek alatt ..” című művet adta elő.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton