Már lehet pályázni Év tanyája díjra
Fotó: illusztráció - Magyar Sajtófotó Portál
Kiemelte, hogy a szaktárca honlapján elérhető felhívásra négy kategóriában lehet jelentkezni, és idén először határon túli tanyák is pályázhatnak július 31-éig. A tanyák kizárólag elektronikusan az [email protected] e-mail címen jelentkezhetnek. Elsősorban olyan tanyák jelentkezését várják, amelyek a hagyományos gazdálkodási formákra helyezik a hangsúlyt.
Az év hagyományőrző tanyája kategória főként a hagyományos tanyai jelleg megőrzését támogatja, míg a határon túli tanyafelhívás azért jött létre, hogy a kormány felmérje a külhoni magyarság tanyáinak helyzetét. Ezek mellett az idén is odaítélik a közönség díjat a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, amelyekre voksolni az erre a célra létrehozott közösségi oldalakon lehet. Hozzátette: tavaly a felhívásra több mint 100-an nyújtottak be pályázatot, amely azt mutatja, hogy a tanyán élők büszkék az eredményeikre.
A helyettes államtitkár a sajtótájékoztatón ismertette A magyar tanyák és a Tanyafejlesztési program című kiadványt, amely többek között mindenki számára jó példaként szolgáló tanyagazdaságokat mutat be. Emlékeztetett, hogy a tanyaprogram immár az egész Alföldre kiterjed, 2011-2016 között a mintegy 1700 nyertes pályázatra több mint 8 milliárd forint forrást biztosítottak. A tanyafejlesztési program folytatódik, mivel létjogosultsága van a magyar vidék fejlesztéspolitikájában.
Az elmúlt időszakban csekély mértékben nőtt a tanyai létformát választók száma, körülbelül 200 ezer ember él tanyán. Ezzel az elismeréssel és a kiadvánnyal szeretnék népszerűsíteni és vonzóvá tenni a tanyasi létformát a XXI. század embere számára.