Marika néni arcáról 90 évesen is letörölhetetlen a mosoly
Marika néni csinos kis házában, üdítővel, és finom süteményekkel várta a vendégeket. Lánya kókuszos tekercset és sajtos stanglit készített vendégvárónak, de a finom csokilikőr sem maradt el a kínálásból. Ezúttal a családot lánya és veje képviselte, ugyanis a többieket távol tartotta a munkájuk. Ezért aztán az igazi ünnep a hétvégén lesz, amikor az egész család közösen ünnepli meg ezt a fontos eseményt. A népes család sajnos csak ritkán tud teljes létszámban összegyűlni, de minden együtt eltöltött közös perc ajándék a szép mosolyú idős hölgynek.
Marika néni szegény családban nőtt fel, de a nehézségek ellenére mindig próbált derűs és bizakodó lenni. Ez a mai napig jellemző rá, amiről az is árulkodott, hogy az egész beszélgetés alatt letörölhetetlen volt a kedves mosoly az arcáról. Még akkor is, amikor a megélt nehézségekről beszélt.
1948-ban ment először férjhez, férjével Petőfiszálláson, tanyán éltek. Földműveléssel, állattartással foglalkoztak. Egy fiuk és egy lányuk született, négy unokája és hat dédunokája van, akikre nagyon büszke. Miután az 50-es éveiben megözvegyült, újra férjhez ment. Második férjével 1977-ben, már nyugdíjasként költöztek Kiskunfélegyházára, és gazdálkodással színesítették meg mindennapjaikat. Később aztán másodjára is megözvegyült a szép korú asszony.
90 éve dacára igen jó egészségnek örvend Marika néni, amihez minden bizonnyal köze van annak is, hogy cseppet sem magányos. Minden nap meglátogatja valaki a családból, de önállóan főz magának ebédet, és a háztartást is ellátja. Napi szórakozása a televízió, érdeklődőn követi a napi híreket.
V. B.