Falszépítési pályázaton indult a Platán iskola, kérik a szavazatokat
Nyertes pályázat esetén Tarjányi Xénia segítségével és a diákok bevonásával készülne el a gyerek- és felnőttbarát falfestés, környezetközeli minták felhasználásával. Ez megfelelő helyszín lenne az osztályfőnöki órák megtartásához, illetve a diákok a szünetekben barátságosabb környezetben lehetnének – mondta el a tanárnő, akitől azt is megtudtuk, hogy a pályázat kapcsán a diákok, pedagógusok és szülők összefogása is megvalósul.
Az iskolaszépítési tervek ezzel még korántsem érnek véget. Szeretnének az átriumban egy sokszínű teret létrehozni, továbbá raklapbútorokkal, újrahasznosított anyagokból készült kiegészítőkkel színesíteni a belső tereket. A pályázat segítségével mindez megvalósulhatna.
Az online szavazás alapján választják ki kategóriánként a 3-3 győztest. Közülük egyet-egyet díjaz a pályázatot kiíró cég a szükséges alapanyagokkal és a kivitelezéshez nyújtott szakmai segítséggel, míg a zsűri által nyertesnek nem választott 2-2 pályázó vigaszdíjban részesül. Ez 50-50 liter, készre kevert beltéri falfesték.
A pályázatra erre a honlapon lehet szavazni: http://letscolour.hu/palyazat/pratlan-platn-trium
A platánosok számítanak a félegyháziak támogatására.
V. B.