Program 2018. május 5. 12:30

Jazzlegendák az Agórában

Jazzlegendák az Agórában
Május 6-án, vasárnap este 6 órakor a XX. második felének klasszikus jazz slágereit mutatja be a Bohém Ragtime Jazz Band Jazzlegendák c. koncertsorozatának harmadik, befejező része a kecskeméti Hírös Agóra színháztermében.

A vetítéssel, érdekes történetekkel kísért koncerten közreműködik Mudrák Mariann énekes, az ő segítségével elevenednek meg filmekből ismertté vált jazzslágerek, de műsorra kerülnek latinos jazzszámok, szó lesz Joe Muranyi és Louis Armstrong kapcsolatáról (és számairól), de még a Beatles is terítékre kerül. Jegyek a helyszínen kaphatók.

Az eMeRTon-díjas Bohém Ragtime Jazz Band 33 éve alakult, s terveik szerint a következő évadban is rendeznek majd ehhez hasonló koncertsorozatot Jazz kulisszatitkok címmel, de addig is lehet még a Bohémeket hallani Kecskeméten, júniusban a főtéren, augusztus elején pedig a III. Jazzfőváros fesztiválon.


 

Kövessen minket a Facebookon is!