A tűzoltók is megkezdték az érettségi vizsgákat
A május 7-e és 17-e közötti írásbeli érettségi vizsgák sikeres teljesítését követően a katasztrófavédelem tűzoltói júniusban a szóbeli vizsgákon adnak számot tudásukról. A most érettségizők egy részének a vizsgaszituáció már nem idegen, hiszen negyvenketten még tavaly nyár elején előrehozott érettségi vizsgát tettek informatikából. A felnőtt tanulók, akik munka és család mellett vettek részt a képzésben, 2015 szeptemberében országszerte tizennégy helyszínen kezdték meg a tanulást.
Az új szolgálati törvény hatályba lépésével az érettségi bizonyítvány megléte elengedhetetlenné vált a hivatásos állomány előmeneteléhez. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek állományába korábban belépők közül sok tiszthelyettes nem rendelkezett ezzel. A katasztrófavédelem vezetése ezért úgy határozott, hogy az érettségivel nem rendelkező dolgozókat vizsgalehetőséghez segíti, és 2015. június 30-án együttműködési megállapodást kötött a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziummal.
A 2015 szeptemberében elindított, távoktatási formában megvalósuló képzés népszerűnek bizonyult, olyannyira, hogy 2016. szeptember 1-jén újabb kétszáz ember kezdte meg tanulmányait országosan 21 helyen, a felnőttképzés területén már nagy tapasztalattal rendelkező Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium szervezésében.