Félegyházán házhoz megy a lomtalanítás
Az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft. a korábban megszokott előre ütemezett, település egész területére vonatkozó egy meghatározott napon történő lomtalanítás helyett a továbbra is évente két alkalommal – azonban az ingatlantulajdonossal egyedileg előre egyeztetett időpontban, annak megrendelését követően házhoz megy a háztartásban keletkezett lomért: feleslegessé vált használati tárgyakért, eszközökért, bútorokért. Ezzel minden településen élő lakos magasabb színvonalon veheti igénybe a szolgáltatást, hiszen választhatja meg a számára legmegfelelőbb időpontot. A lomtalanítást január 1. és december 31. közötti időszakban kérheti az ügyfél előzetes egyeztetést követően, az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft. telefonszámán, amely a következő: +36-20-401-4320.
Az egyeztetés folyamán szükség lesz az ügyfél partnerazonosító számára, amely a számlán megtalálható. A lom elszállításának feltétele, hogy az ügyfélnek díjhátraléka ne legyen!
A megrendelést követően az ügyfél az előre egyeztetett időpontot megelőzően kihelyezi az ingatlan elé a lomhulladékot, amit az FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Kft. szállító járműve az egyeztetett napon elszállítja azt.
Lomtalanítás keretében elszállítható hulladékok a következőek lehetnek pl. feleslegessé vált használati tárgyak, eszközök, bútorok. A nagydarabos lom (pl. bútor) kivételével a kisebb méretű anyagokat (a hatékonyabb elszállítás és szétszóródás megakadályozása érdekében) kizárólag bezsákolva, kötegelve szállítják el.
Nem tartoznak a lomtalanítás körébe, így nem szállítja el a szolgáltató az alábbiakat:
- gally, salak, trágya, szalma, egyéb növényi és állati hulladék, építési, bontási hulladék, egyéb mezőgazdasági, ipari hulladék;
- elektromos, elektronikai készülékek (pl. TV-készülék, hűtőgép…);
- veszélyes hulladékok, gumiabroncs;
- heti szemétszállítás körébe tartozó háztartási, valamint gazdálkodói-vállalkozói tevékenységből származó hulladék.
Hulladékudvarok
Érdemes tudni, hogy a szelektíven gyűjtött, veszélyes és nem veszélyes hulladékokat a hulladékgyűjtő udvarokban is el lehet helyezni.
A hulladékudvar igénybevétele minden olyan magánszemély számára térítésmentes, aki fel tudja mutatni a lakcímigazoló kártyáját, illetve a befizetett hulladékszállítási számlát igazoló bizonylatot (csekk, átutalási megbízás másolata). A hulladékgyűjtő udvar kapujában információs tábla tájékoztatja a beszállítót az elhelyezhető hulladékfajtákról és mennyiségekről, valamint a létesítmények elhelyezkedéséről, a nyitvatartási rendről.
Nem veszélyes hulladékok |
Veszélyes hulladékok |
lomhulladék (pl. bútorfélék, textilhulladék) – max 1 m3/év |
fáradt olaj, használt sütő zsiradék és göngyölegei – max. 100 kg/év |
lakossági építési törmelék – 1 m3/év |
festék, tinta, ragasztó, gyanta, oldószer – max. 100 kg/év |
üveg hulladék (pl. befőttes, szörpös, italos üvegek stb.) |
növényvédő szerek, festékek maradékai és göngyölegei – max. 100 kg/év |
papír hulladék (pl. újságok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, szórólapok, karton) |
lejárt szavatosságú gyógyszerek – max. 100 kg/év |
műanyag hulladék (pl. hungarocell, PET palack, nejlon zacskó) |
fénycső, izzó – max 100 kg/év |
italos kartondobozok (tetra pack csomagolás: üdítős, tejes doboz) |
szárazelem (pl. gombelem, ceruzaelem) – max 100 kg/év |
elektronikai hulladék (pl.: háztartási kisgép, nagygép, irodatechnika, szórakoztató elektronika, barkácsgép stb.) – max. 200 kg/év |
veszélyesnek minősülő elektronika (Tv, monitor, hűtőberendezés) – max. 100 kg/év |
személyautó gumiabroncs – 1 garnitúra/év |
akkumulátor max 100 kg/év |
zöld hulladék (pl. levágott fű, nyesedék, lomb) – 1 m3/év |