Születés hete – Öröm, de kihívás is a szülővé válás
A megjelenteket Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója köszöntötte. Őt követte az első előadó, Vidács Tímea, Kriston Intim Torna tréner, aki az intim torna jelentőségére hívta fel a résztvevők figyelmét, kihangsúlyozva, hogy a nemi izmok trenírozása kortól és nemtől függetlenül nem csak a kismamáknak lényeges. Néma Attiláné Ella a pozitív szülésélmény részleteiről és fontosságáról szólt. Ella dúla (a kismamák lelki segítője a várandóság és a szülés során) egyebek mellett arról beszélt, hogy nem csak a természetes szülés, hanem a császármetszés is lehet pozitív élmény a kismamának, és a kispapának.
Mint mondta, már Magyarországon is nagyobb hangsúlyt kapott az a megítélés, hogy minél jobb élmény legyen a családok számára a szülés eseménye. Képeken demonstrálta, hogy nem csak a steril kórházi környezet elfogadott már a hazai szülészeteken, hanem egyre nagyobb hangsúlyt kap az otthonos légkör megteremtése. A rendezvény utolsó előadója, a félegyháziak számára talán már nem ismeretlen, dr. Kisné Sváb Ildikó, krízistanácsadó, szakpszichológus volt, aki a családdá, szülővé válás rögös, de annál szebb kihívásaira adott hasznos tanácsokat. Az idáig párként működő férj és feleség számára új helyzetet teremt a baba érkezése, amivel nem könnyű megküzdenie az újdonsült szülőknek. Ennek áthidalására és megoldására kínált jó praktikákat a szakember.
Az esemény végén tombolahúzás volt a Nagycsaládosok Egyesülete jóvoltából, majd kötetlen beszélgetéssel, kedves vendéglátással fejeződött be.
V. B.