A májusi eső túlélést jelentene
Az ébredező, rügyfakadás előtt álló gyümölcsfákra érkező márciusi hóesés és fagy következményei most már jól látszanak. A legtöbb kajszi- és őszibarack, valamint a korai cseresznye elfagyott, és csak néhány kevésbé nemes fajta fog termést mutatni – mondta el lapunknak Tarjányi Ágoston, a Mezőgazdasági Szakképző Iskola kertészeti tanára. Mivel a fagy két-három méter magasságig érte a gyümölcsösöket, az idősebb, 4-5 méter magas fák esetén a fagyhatár felett lehet termés.
A megmaradt termés fejlődéséhez azonban elengedhetetlen lenne a csapadék. S bár csak a fiatal gyümölcsösöket szokták öntözni, most az idősebb, kifejlett gyökérzettel rendelkező egyedek is megkívánnák a vizet.
A szántóföldi kultúrák is tűréshatárukon vannak. Az őszi vetésűek is sínylődnek, a tavasziak pedig csoda, hogy ki tudtak kelni – nyilatkozta Kiss Jenő, a Mezőgazdasági Szakképző Iskola szakmai tanára.
S míg egy hónapja a víz jelenléte okozott gondot, az azt követő hirtelen nagy meleg úgy kiszárította a termőföldet, hogy még a kötöttebb talajokon is szenvednek a növények. S bár helyenként még előfordulnak vizes foltok, néhány méterre tőle a szikesre töredezett talajon lassan kisülnek a kalászosok.
K. G.
Fotó: Kiss Gabriella