Helyi hírek 2018. május 19. 10:30

Így öntözzünk nyáron a kertben!

Így öntözzünk nyáron a kertben!
Az idei tavasz szokatlanul meleg időjárással köszöntött be, a legtöbb helyen kevés csapadékkal, aminek következtében már áprilisban és májusban is öntözni kényszerültünk a kertben. A hirtelen jött meleg minden növényt megzavart egy kicsit, minden növény korábban virágzik, mint megszoktuk, és a konyhakerti növények számára is sokkoló a hirtelen jött nagy meleg. Öntöznünk tehát már most is szükséges, ám jó, ha odafigyelünk néhány dologra!

Tavasz és nyár = öntözés

A globális klímaváltozás hatásai az utóbbi években hazánkban is éreztetik a jövőben várható következményeket: időjárásunk szélsőségesebbé válik, vagyis száraz, csapadékmentes nyarak, enyhe, csapadékos telek várhatók, és egyre inkább eltűnnek az átmeneti évszakok. Így történt ez idén tavasszal is, a télből szinte átmenet nélkül érkeztünk a nyárba. A kerttulajdonosok számára ez a jelenség egyet jelent azzal, hogy a meleg évszakokban öntözni kényszerülünk. Az öntözés elengedhetetlen feltétele annak, hogy növényeink életben maradjanak, konyhakerti növényeink szépen teremjenek, díszkertünk pedig teljes szépségében pompázzon. A növények vízutánpótlásának biztosításakor számos szempontot kell figyelembe vennünk: nem mindegy, mivel és hogyan öntözünk, és nem mellékes az öntözés anyagi vonzata sem. Vizsgáljuk meg e szempontokat közelebbről!

Növényeink számára akkor legoptimálisabb az öntözés, ha megvárjuk, amíg lehűl a levegő: öntözzünk korán reggel vagy késő este! Így a növényeink maximálisan hasznosítani tudják az öntözővizet, nem párolog el túl korán. Melegben mindig ügyeljünk arra, hogy a növények levelét ne érje az öntözővíz, hiszen ez a felforrósodott levelek számára égési sérüléseket okoz. Törekedjünk rá, hogy inkább ritkábban, de akkor alaposan, nagy mennyiségű vízzel öntözzük a növényeinket, mert ez kedvezőbb számukra, mint ha sűrűn, ám kevés mennyiségű vízzel öntöznénk őket. Jobb tehát, ha két öntözés között megvárjuk, amíg kiszárad a talaj, és csak akkor öntözünk. Emellett megfelelő az is, ha módunk van rá, hogy egyenletesen öntözzük a növényeket, például csepegtető rendszer kiépítésével, hiszen így fejlődnek legjobban a növényeink.

Minden öntözésnél győződjünk meg arról, hogy az öntözővíz elérte a növényeink gyökérszintjét, ez szintén a bőséges mennyiségű öntözést feltételezi, ellenkező esetben a növényzet gyökere felfelé terjeszkedik, hogy elérje a vizet, ez azonban a növények kiszáradásához vezethet. Szintén vegyük figyelembe azt, hogy a növények minden oldalról jussanak elegendő öntözővízhez, mert a gyökérzet így egyenletesen fejlődhet, és biztosított lesz a növény tápanyagellátása. A túlgondoskodás, a túlöntözés is okozhat károkat a növényzetben, hiszen ezzel elzárjuk a gyökerek levegőhöz jutását, és a pangó vízzel elpusztíthatja azokat!

Ahogy az egész világon, úgy hazánkban is egyre nagyobb probléma lehet a vízkészlet korlátossága, ezért törekedjünk rá, hogy minél takarékosabb módon öntözzünk! A takarékos vízhasználatnak számtalan praktikája lehetséges, érdemes ezekről tájékozódni.


Így spóroljon az öntözővízzel!

Akár a környezet védelmét, akár az anyagi szempontokat tekintjük, nem mindegy, hogy nyáron mennyi vizet használunk fel öntözésre, főleg, ha azt vezetékes vízzel tesszük. Ha belegondolunk csupán egy-egy öntözésnél mennyi vizet használunk fel, akkor az egy nyár alatt igen tetemes mennyiséget jelenthet. Ha lehetőségünk van rá, keressünk a csapvíz helyett más, költségkímélő megoldásokat! Hordók, esővízgyűjtő edények használatával gyűjtsük össze az esővizet a tetőfelületekről, ez jelentős mennyiségű vizet jelenthet, még kisebb tetők esetében is. A legegyszerűbb megoldás, ha fúrt vagy ásott kútból öntözünk, ezt pedig lehetőség szerint kombinálhatjuk csepegtetős öntözőrendszer kiépítésével, érdemes vízszerelővel konzultálni a lehetőségeinkről. A fúrt kútból való öntözésnél azonban vegyük figyelembe, hogy az így kinyert víz hőmérséklete sokkal hidegebb lehet, mint a csapvízé, hogy növényeink ne károsodjanak, célszerű egy víztartályban öntözés előtt melegíteni a vizet.

Szintén segíthet, ha az udvarunkon kialakított kerti tóból oldjuk meg az öntözést, ez díszítő értéke mellett az öntözővíz tárolására is kiválóan alkalmas.



 

Kövessen minket a Facebookon is!