Emléknap a városalapítók tiszteletére
- A jászok és a kunok 273 évvel ezelőtt vásárolták vissza szabadságukat Mária Terézia királynőtől, erre az eseményre emlékezünk a mai napon. Mai ünnepünk a jász és kun őseink ünnepe, akik nem törődtek bele szabadságuk elvesztésébe és előjogaik megvonásába. Nem voltak sokan, mégis, évtizedekig tartó küzdelmek árán kivívták szabadságukat. Bár a jász és a kun sok tekintetben különbözik egymástól, de sorsuk már a honfoglalás előtti időkben is egybekapcsolódott. Hazai krónikásaink és a külföldi források is sok esetben együtt emlékeznek meg róluk.
Több, mint ezer év óta él az ország középső területén a jászkun nép, számban megsokasodva, sok vihart átélve, de soha el nem fogyva, és az évszázadok alatt kialakított egy olyan csodálatos, öntudatos életet, amely - habár csak töredékeiben - még ma is él közöttünk és méltán érdemel figyelmet.
A 14. század elején I. Károly által kiállított okmányok szerint a jászok egy része már régóta a király és elődei szolgálatában katonáskodott. Így - a szerzett érdemek elismeréséül - közülük sem szolga, sem jobbágy, sem a többi fölött hatalmaskodó úr nem lehetett senki. A legteljesebb mértékben érvényesült tehát a szabadság, egyenlőség és testvériség elve. Az idő bebizonyította, hogy a konoknak kikiáltott kunok és a takarékos, ám nem kevésbé csökönyös jászok lesznek a magyarok legmegbízhatóbb szövetségesei – mondta a tanácskozást megnyitó beszédében Csányi József.
s. r.