Sport 2018. május 27. 13:40

Elcsentek egy pontot Félegyházáról

Képgaléria
Elcsentek egy pontot Félegyházáról
Fordulatos, izgalmas és a második félidőben paprikás hangulatú mérkőzésen 2-2-es döntetlen született a Kiskunfélegyházi HTK II. – Hetényegyházi SC összecsapáson a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában. A vendég együttes a szünetben már két góllal vezetett, de Cseh Dániel duplájával a második félidőben egyenlített a KHTK II. Ezt követően a helyzetek alapján a győzelmet is megszerezhette volna a félegyházi együttes, de a lehetőségek kimaradtak. A pontosztozkodással szinte biztossá vált, hogy a KHTK II. a negyedik helynél nem végezhet előrébb a tabellán.

Némedi Norbert ezúttal ellenfélként lépett pályára a Hetényegyházi SC színeiben, a Kiskunfélegyházi HTK korábbi játékos-edzője az ellenfél csapatát erősítve szeretett volna pontot szerezni. A némileg tartalékosan felálló Kiskunfélegyházi HTK II. a negyedik helyről, míg a vendég együttes a nyolcadik pozícióból várta a mérkőzést.

Az első félidőben nem muzsikált jól a félegyházi együttes, ellenben a vendégcsapat két helyzetet is gólra váltott, előbb a már említett Némedi Norbert, majd pedig Gyenes Zsolt talált a kapuba. (0-2)

A KHTK II. a szünetben némileg rendezte sorait, Cseh Dániel fellépett a támadásokhoz, ez a húzás pedig eredményesnek bizonyult. A szakadó esőben egyre nagyobb lett a félegyházi együttes fölénye, Cseh Dániel előbb az 56. percben szépített, majd a 60. minutumban egy szögletet követően ollózva szerzett szépségdíjas gólt. (2-2)

A döntetlen állás után is lendületbe maradt a KHTK II., de a helyzetek nem vezettek újabb találathoz. Ekkor a játékvezető is a középpontba került, több ítéletét is vitatták a hazai szurkolók és játékosok. A 81. percben Kovács László és Lénárt Máté is piros lapot kapott a kispadon reklamálásért, majd a 87. minutumban Golovics Istvánt is kiállította a bíró, immár a játéktéren belül.

A felfokozott hangulatú mérkőzésen több gól már nem esett, a második félidőben a KHTK II. közelebb állt a győzelemhez.

 

Értékelés:

Nádasdi Péter (vezetőedző, KHTK II.):

- Az első félidőben nem játszottunk jól, a rutinos játékosokból álló vendégek két gólt szereztek. A második félidőben sikerült felpörögnünk, összejött az egyenlítés, sőt a győzelemre is megvolt az esélyünk. Némely játékvezetői ítélettel nem értettem egyet, de magunknak tettük nehézzé a mérkőzést.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 29. ford. 05. 26.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Hetényegyházi SC 2-2 (0-2)

Gólszerzők: Cseh Dániel 56. p., 60. p. ill. Némedi Norbert 34. p., Gyenes Zsolt 39. p.

Piros lapok: Kovács László, Lénárt Máté 81. p. (mindketten kispadon reklamálásért – KHTK II.), Golovics István 87. p. (KHTK II.)

 

1

 

DUNA ASZFALT TVSE

28

21

2

5

129

47

82

65

9.3

 

2

 

SUNPLAST-KEREKEGYHÁZI SE

27

20

1

6

105

34

71

61

8.6

 

3

 

SZABADSZÁLLÁSI SE

27

20

1

6

93

41

52

61

8.7

 

4

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

28

17

6

5

82

37

45

57

8.8

 

5

 

SC HÍRÖS-ÉP 

28

16

4

8

75

58

17

52

8.8

 

6

 

PÁLMONOSTORA SE

28

16

2

10

69

46

23

50

9

 

7

 

HETÉNYEGYHÁZI SC

28

14

5

9

73

66

7

47

8.2

 

8

 

LAKITELEKI TE

28

14

4

10

60

45

15

46

8.8

 

9

 

VÁROSFÖLDI SE

27

13

3

11

76

46

30

42

8.3

 

10

 

KISKUNMAJSA FC

28

11

4

13

64

59

5

37

8.8

 

11

 

KECSKEMÉTI LC KTE SI

27

9

4

14

51

54

-3

31

8.6

 

12

 

NYÁRLŐRINCI LSC

27

8

5

14

50

63

-13

29

8.2

 

13

 

IZSÁKI SÁRFEHÉR SE

28

6

2

20

39

110

-71

20

8.1

 

14

 

TISZAALPÁRI SE

27

5

4

18

32

88

-56

19

7.8

 

15

 

HELVÉCIAI SE

27

2

5

20

21

142

-121

11

8.2

 

16

 

JAKABSZÁLLÁS KSE

27

2

0

25

25

108

-83

6

7.4

 

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!