Tanulmányi ösztöndíjpályázat
A pályázatban történő részvétel alapfeltételei az alábbiak:
1. Kiskunfélegyháza közigazgatási határian belül a pályázat benyújtását megelőzően legalább 1 éve állandó lakóhellyel rendelkezik.
2. Kimagasló tanulmányi előmenetel:
- akinek a 11-12. évfolyamon lezárt év végi osztályzatainak átlaga legalább 4,5 és/vagy aki országos szintű (1-10.) vagy megyei szintű (1-3.)
helyezést ért el tanulmányi, művészeti vagy sportversenyeken, és
- aki rendelkezik az intézményvezető/tagintézmény-vezető, illetve az adott szaktanár írásbeli támogató ajánlásával és
- nem részesül más szociális jellegű tanulmányi ösztöndíjban.
3. Államilag akkreditált felsőfokú oktatási intézmény nappali képzésére történő érvényes felvétel tényének utólagos igazolása.
Egyéb feltételek:
A pályázó törvényes képviselője tudomásul veszi, hogy a pályázati adatlap aláírásával és benyújtásával kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a pályázó a pályázaton részt vegyen és a pályázat elbírálása céljából személyes adatait a pályázat kiírója kezelje.
A pályázó és törvényes képviselője kijelenti, hogy a pályázata benyújtásával a pályázat részletes feltételeit teljeskörűen megismerte és elfogadta, egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a kuratórium nyertesként választja ki, írásbeli megállapodást köt a Klazsik Alapítvánnyal az ösztöndíj folyósításáról.
Az ösztöndíj folyósítására vonatozó megállapodás aláírásának/hatálybalépésének feltétele, hogy a nyertes pályázó az államilag akkreditált felsőfokú oktatási intézménybe történő érvényes felvételének tényét utólagosan és hitelt érdemlően igazolja.
Az ösztöndíj mértéke: 50 ezer forint/hó a soron következő 6 szemeszter szorgalmi időszakára (félévenként 5 hónapon keresztül).
Pályázni a Klazsik Alapítvány Kuratóriumához (6100 Kiskunfélegyháza, Dankó Pista u. 7.) címzett, július 2-áig zárt borítékban benyújtott, hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapon lehet, melyhez csatolni kell:
- lakcímkártya másolatát,
- legutóbbi két lezárt év végi tanulmányi eredményt, és a kiemelkedő tanulmányi, művészeti, tudományos vagy sporttevékenységet tanúsító okmányok hiteles másolatát,
- a pályázó által szabadon írt bemutatkozó, motivációs levelét,
- osztályfőnök által készített jellemzést/ajánlást,
- egyéb, a pályázó által a pályázatában hivatkozott és szükségesnek ítélt tények valóságát alátámasztó okiratokat.
Hiányos, határidőn túl érkezett, vagy a feltételeknek nem megfelelő pályázatok vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek. A pályázatok elbírálása július 6-áig történik, a nyertes pályázó 3 napon belül kap értesítést a pályázat eredményéről.
A kuratórium fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek minősíti, valamint, hogy a nyertes pályázó részére az ösztöndíj folyósítását a folyósításra vonatkozó megállapodás feltételeinek megszegése esetén időszakosan vagy véglegesen megvonja.
A pályázati adatlap az oktatási intézményekben igényelhető.
Dr. Andrási Ádám
kuratóriumi elnök, Klazsik Alapítvány