Gyereknapi programok a Városalapítók Hetén
A délelötti programokat a Petőfi-szobor előtt kutyás ügyességi bemutató nyitotta a Kiskunfélegyházi Kutyaiskola jóvoltából. A növendékek gazdijaikkal közösen lebilincselő ügyességi feladatokat mutattak be a látogatóknak. Volt közöttük pedigrés fajtatiszta és okos keverék is, mindannyian mókás, ügyes trükkök tudói. Láthattunk karikán átugrást, gyerekek lába között átbújást, zoknilehúzást, betakarózást… Mint megtudtuk, a kutyák játékosan, jutalmazással tanulnak. A műsorszám után a Fido Bácsi Alapítvány és HEROSZ Kiskunfélegyházi Szervezete, a HEROSZ Állat- és Természetvédő Egyesület Tagszervezete tette lehetővé, hogy a látogatók simogathassák, babusgathassák a barátságos ebeket. A sok kedvességért cserébe a kutyapuszik sem maradtak el.
Ezekkel az élményekkel feltöltődve, a fűben ülve élvezhette a családok apraja és nagyja a Profil-L Bábcsoport bábjátékát. Volt mosoly és nevetés, a félegyháziak számára már ismerős fellépők műsorát átszellemülve hallgatták a csöppségek. Ezt követően az Aranyszamár Bábszínház vette birtokba a Petőfi-szobor előtti teret, ahol A hold király palotája című interaktív műsort mutatták be. A közönséget elvarázsolta a dal és móka, a gyerekek boldogan vettek részt a játékban. Később a Vitalitás TSE Akrobatikus Rock' n Roll táncformáció perzselte fel a hangulatot. Az alapvetően kisiskolás gyerekekből álló csoport mindössze tavaly szeptemberben alakult Nemcsok Dorina tánctanár vezetésével, de a csapat már érmes helyezést is bezsebelt a szakmai versenyeken.
A délutáni pezsgést a feltrei zászlóforgatók indították. A csinos nőkből és fess férfiakból álló csoport lélegzetelállító ügyességgel dobálta és forgatta az impozás méretű címeres zászlókat. A performansz a Béke téri színpad előtt folytatódott.
A délutáni órákban újra a gyerekeké volt a Petőfi-szobor előtti színpad, ahol Bognár Szilvia "Titoktok" című mesés, dalos előadása alapozta meg a hangulatot, majd a hobbizenészekből verbuválódott Brass On The Road nyűgözte le a közönséget. Az ismerős dallamokat rézfúvós hangszerek egész arzenáljával keltették életre. Dorombolt a szaxofon, zengett a harsona, a trombita, és a tenorkürt. A csapat ritmusszekciója dobbal és gitárral tette teljessé az élményt.
A félegyházi gyereknapi programok látogatói változatos, élménydús nappal lehettek gazdagabbak. Minden feltétel adott volt egy közösen átélt, kellemes családi naphoz.
V. B.