Sport 2018. június 3. 10:50

Negyedik lett a KHTK

Képgaléria
Negyedik lett a KHTK
Győzelemmel fejezte be hazai pályán a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságot a Kiskunfélegyházi HTK, amely a záró fordulóban 1-1-es félidőt követően 3-1-re megverte a Kiskőrös LC-t. A félegyházi csapatnak a harmadik hely elérésére is megvolt az esélye, de a dobogós pozícióban lévő Kecel FC legyőzte a második helyezett Jánoshalmát, így megőrizte a bronzérmes pozíciót. A már bajnok Kecskeméti LC végül elveszítette eddigi hibátlan, százszázalékos mérlegét, a tét nélküli utolsó körben 2-1-re kikapott Kiskunhalason.

A harmadik hely megszerzése reményében lépett pályára a Kiskunfélegyházi HTK június 2-án az utolsó körben. A dobogóhoz a Kecel FC botlására lett volna szükség. A vendég Kiskőrös LC tét nélkül fejezhette be a szezont. A két csapat őszi mérkőzésén 2-2-es döntetlen született.

Az első félidő KHTK fölénnyel telt, a gólcsendet Koncz Miklós törte meg a 35. percben, de még a szünet előtt érkezett az egyenlítés, a 42. minutumban Bányai Máté talált be.

1-1-et követően kiegyenlített játékot láthatott a hazai publikum, több pontatlanság jellemezte a csapatokat. A legnagyobb helyzet a vendég együttes előtt adódott, de ziccerben a keresztléc mentett, így nem került hátrányba a KHTK.

A Kiskőrös kapufáját hazai gól követte, Koncz Miklós a kapusról kipattanó labdát állítás nélkül lőtte a hálóba. A vezetést némileg váratlanul szerezte meg a félegyházi csapat, amely a mérkőzés hajrájában egyre többször jutott el a kitámadó vendég együttes mellett a kapuig. Ezen ellenakciókból Zs. Juhász István szerzett újabb gólt a 90. percben, eldöntve a három pont sorsát. (3-1)

Ha nehezen is, de nyert a Kiskunfélegyházi HTK, de a győzelem kevésnek bizonyult a harmadik helyhez, a Kecel FC ugyanis 2-0-ra megverte a Jánoshalmát, így övék lett a dobogó.

 

Értékelés:

Koncz Zsolt (játékos-edző, KHTK):

- Minden mérkőzésünk nehéz volt az idei szezonban, a hibákból remélhetőleg a későbbiek során tanulni fogunk. A negyedik helyet csak saját magunknak köszönhetjük, úgy gondolom, hogy több van ebben a társaságban. Ősszel nem szerepeltünk túl jól, tavasszal már kiegyenlítettebb teljesítményt nyújtottunk, bár még mindig akadtak hibák. Szeretnénk minél több félegyházi fiatalnak lehetőséget adni a későbbiekben, a tehetségek beépítése hosszú folyamat, azon vagyunk, hogy fejlődjön a helyi labdarúgás.

 

Bács-Kiskun Megyei I. 15. fordulóból elhalasztott mérkőzés 06. 02.

Kiskunfélegyházi HTK – Kiskőrös LC 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Koncz Miklós 35. p., 68. p., Zs. Juhász István 90. p. ill. Bányai Máté 42. p.

 

Végeredmény:

1

 

KECSKEMÉTI LC KFT.

24

23

0

1

117

14

103

69

7.6

 

2

 

JÁNOSHALMI FC

24

16

2

6

49

18

31

50

7.6

 

3

 

KECEL FC

24

13

5

6

45

33

12

44

7.6

 

4

 

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

24

13

3

8

57

39

18

42

7.2

 

5

 

KALOCSAI FC

24

11

4

9

43

39

4

37

7

 

6

 

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

24

10

6

8

37

39

-2

36

7.3

 

7

 

BÁCSALMÁSI PVSE

24

9

5

10

31

45

-14

32

6.9

 

8

 

KISKŐRÖS LC

24

8

5

11

32

42

-10

29

7

 

9

 

SOLTVADKERTI TE

24

7

4

13

39

57

-18

25

6.8

 

10

 

LAJOSMIZSEI VLC

24

6

5

13

31

49

-18

23

6.8

 

11

 

HARTA SE

24

6

4

14

36

59

-23

22

6.7

 

12

 

AKASZTÓ FC

24

5

5

14

38

63

-25

20

6.3

 

13

 

KUNSZÁLLÁS SE

24

3

4

17

22

80

-58

13

6.3

 

G. Z. 

Kövessen minket a Facebookon is!