Helyi hírek 2014. július 22. 12:00

Toronyóra, láncostul

Képgaléria
Toronyóra, láncostul
Él egy család Kunszálláson, akiket a közös örömökön, együtt megélt sorson és leküzdött nehézségeken túl összeköt a közös lelkesedés is. A Hatvani család elkötelezett értékmentő.

A családfő előbb a régiségek gyűjtötte szenvedélyesen: amit mások a padlások, kamrák félreeső szegleteiben ócskaságként megtűrtek, abban ő a múlt egy darabját látta meg. Előbb mosórács, mángorló, rokka, vasaló, a paraszti és az uradalmi életforma legkülönbözőbb használati tárgyai gyarapodtak a takaros kunszállási portán, mígnem 1976-ban Hatvani Béla megvásárolta első falióráját. A használaton kívüli feketeerdei parasztórán egy háznál akadt meg a szeme, tulajdonosa 50 forintért vált meg tőle.

Hatvani úr – aki ekkor még nem is sejtette, hogy ezzel új fejezet kezdődött az életében – mindjárt órásmesterhez vitte a szerkezetet, és megjavíttatta. Öröme azonban nem tartott sokáig, a régiség mutatói kisvártatva újra ellenálltak az idő múlásának. Mit tesz ilyenkor egy elhivatott gyűjtő? Hát darabokra szedi az órát, és nem nyugszik, míg dalra, akarom mondani egyenletes tikk-takkra nem fakasztja.

– Ezzel kezdődött – mutat rá a több tucat hasonló óra között szerényen megbúvó darabra a férj, míg én a több száz óra lenyűgöző látványából felocsúdom. Az ötven forintos „befektetés” óta eltelt 38 esztendő ugyanis elegendőnek bizonyult több mint 600 óra összegyűjtésére, gyakran javítására, olykor restaurálására, és még egy múzeum kialakítására és berendezésére is. A régi parasztházból kialakított bemutatótermek hófehér falain ott sorakoznak gondos rendszerben a legkülönbözőbb korok, tájak, életformák jellemző tárgyai: van itt kakukkos, porcelán és fa feketeerdei, art deco, szecessziós, bécsi ónémet, biedermeier stílusú, francia és angol kandallóóra, zseb- és karóra, 400 napos, és igen... toronyóra is van, láncostul...

– A kiállított több mint 600 darab 90 százaléka működőképes szerkezet. Ezen kívül van még úgy 150 óra, ami javításra vár – magyarázza Hatvani Béla, aki azt is elmondja, hogy a gyűjtemény darabjai közül csupán néhányat húznak fel, mert különben nem lehetne megmaradni a házban a hangzavartól.

– Könnyen elfogadta a férje gyűjtőszenvedélyét? – fordulok Erzsikéhez, aki kecses porceláncsészében éppen kávét szervíroz. Megérint a látvány: az évtizedek együttélésében formálódott férfi és nő, a maguk teremtette, patyolat tiszta világban...

– Nem mondom, hogy örültem, amikor például a karácsonyi vacsora után felállt, és visszament az óráihoz, de megértettem, hogy neki ez fontos, és támogattam mindenben. Láttam, milyen hatalmas munka és odaadás van ebben: dolgozott, zenélt, fóliáztunk, emellett szenvedélyesen járt a régiség vásárokba, és autodidakta módon megtanult mindent az órákról katalógusokból, szakirodalomból, internetről...

– Hogy született a múzeum gondolata?

– Ez itt az én szülői házam – mutat szét a családfő, majd az egyik sarokba lépve hozzáteszi: itt születtem, ezen a helyen állt az ágy. Továbblép, hangjában nosztalgia csendül. – Itt laktunk Erzsikével, amikor összeházasodtunk. - 1974-ben költöztünk be az új házba, amit az udvaron építettünk fel. A ’90-es évekre úgy felduzzadt a gyűjtemény, hogy gyakorlatilag beborították az órák a lakás falait – viszi tovább a történetet Erzsike. – Akkor már üres volt az öreg ház. Én vetettem fel először, hogy helyezzük el itt a gyűjteményt. Évekbe tellett, mire saját költségükön, a két kezük munkájával elkészült az épület, és bekerülhetett a kivételes gyűjtemény.

Nem csoda, hogy időközben fiuk, Gábor is „megfertőződött”, így örömmel veszi ki a részét a ma már Kunszállás egyik látványosságaként számontartott magángyűjtemény körüli teendőkből. Nehéz is lett volna távolságot tartania, hiszen ennek a két remek embernek a lelkesedése, kitartása és elkötelezettsége az átutazót is magával ragadja. Ha nem az órákért, hát ezért az élményért tegyen egy látogatást Kunszálláson, aki teheti!
 

Az óramúzeum nyitva tartása:

Péntek: 13-tól 18 óráig

Szombat: 10-től 17 óráig

Vasárnap: 13-tól 17 óráig


Előzetes bejelentkezés alapján azonban ettől eltérő időpontban is fogadnak látogatót

T. T.

 

Kövessen minket a Facebookon is!