Program 2014. július 22. 17:30

„Hazatérnek…1914 - 2014”

„Hazatérnek…1914 - 2014”
Ezekben a hetekben itthon és Európa-szerte megemlékezések zajlanak a Nagy Háború kitörésének századik évfordulója alkalmából. Közéjük tartozik a Kecskeméten megrendezésre kerülő és nem sokára megnyíló nagyszabású kiállítás is.

A rendezőség emlékezik a hősökre, az áldozatokra és a hazatértekre egyaránt. 2014. július 31-én, csütörtökön 17 órától, a Cifrapalotában nyitják meg a „Hazatérnek… 1914 – 2014” című tárlatot, majd ezt követően különböző helyszíneken emlékeznek.


A műsorral egybekötött megnyitó szónokai: Szemereyné Pataki Klaudia - Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere; Dr. Navracsics Tibor - Magyarország külgazdasági és külügyminisztere; az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnöke; Dr. Ravasz István - a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelt főtisztje; Rosta Szabolcs igazgató, Kecskeméti Katona József Múzeum; Kenyeres Dénes elnök, Honvéd Hagyományőrző Egyesület Kecskeméti Területi Szervezete; Kun Attila elnök, Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesülete; Szkenderovics Zoltán elnök, Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egyesület.

Mindenkit várnak főhajtásra, a hős elődök emléke előtt!

Kövessen minket a Facebookon is!