Kultúra 2018. június 11. 08:30 Forrás: MTI

Húsz ország 600 fiatalja vesz részt a nemzetközi gyermektalálkozón

Húsz ország 600 fiatalja vesz részt a nemzetközi gyermektalálkozón
Húsz ország harminc csoportja, összesen hatszáz fiatal vesz részt a június 30-a és július 7-e között Kecskeméten megrendezendő Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozón, a Csiperón.

Berei Andrea, az Európa Jövője Egyesület elnöke elmondta: a tizenötödik találkozóra érkeznek fiatalok az indiai Újdelhiből és a japán Aomoriból is, de – már hagyományosan – jelentkeztek a Man-szigetről, Finnországból, Spanyolországból és Törökországból is csoportok. Kiemelte: a jubileumi fesztiválra a hagyományos programok mellett újdonsággal is készülnek. A nyitó- és zárórendezvény előtti fesztiválparádén a fellépő gyermekcsoportok országaik zászlóival vonulnak végig a vasútparkból a főtérig. A találkozóra érkező vendégcsoportok Gyermekvarázs-műsorai nap mint nap a kultúrák valódi találkozásai lesznek a főtér központi színpadán. A magyar és a vendégcsoportok ismerkedését szolgáló Európai Piknik Napon a fiataloknak lehetőségük lesz sárkányhajózni, sportbemutatókon részt venni, de a csúszkálni vágyók kipróbálhatják a hófánkozást is.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő, Magyarország Öröme elnevezésű program a határon túli magyar csoportok seregszemléje, amelynek keretében idén köszöntik a 650 éve mezővárosi rangra emelt Kecskemétet is. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a „Fili” közreműködésével ugyanis 650 gyermek 650 másodpercben magyar népdalokat énekel majd.

A Kecskemétre érkező fiataloknak igyekeznek egész hétre tartalmas és szórakoztató elfoglaltságot szervezni. Így egyebek mellett lesz mászófal, rekeszvárépítés, autós szimulátor, valamint interaktív városismereti rejtvény-megoldó túra, de lehetőséget biztosítanak a városháza dísztermének, a Leskowsky Hangszergyűjteménynek, valamint a rajzfilmstúdiónak a meglátogatására is.

Kriston Vízi József, az Európa Jövője Egyesület társelnöke elmondta: ismét az ifjúság összefogásának nagyszerű példája lesz a Nemzetközi Élmény Műhely finn és magyar munkatársainak vezetésével egy 650 centiméter magas víztorony megépítése és feldíszítése.

A találkozóval párhuzamosan zajlik idén is a Csillagszemű tábor. A szakmai programon a határon túli magyar óvónők egymástól szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat. A Kincskereső magyar irodalmi gyermektábor résztvevői pedig ez alkalommal is megjelentetik a fesztivál végére magyar és angol nyelven a rendezvény CsiperOK újságját.

Az Európa Jövője Egyesület 1990-ben azzal a céllal alakult meg, hogy a kecskeméti gyermekek megismerkedhessenek Európa többi országának fiataljaival. Az egyesület 1991 óta kétévente rendezi meg a nemzetközi gyermek- és ifjúsági találkozót. Gyermekcsoportokat hívnak meg, amelyeket helyi és környékbeli családok szállásolnak el. A következő évben pedig a külföldi csoportok hívják vendégségbe a vendéglátókat. Az eddigi 14 találkozó során több mint 14 ezer gyermeket láttak vendégül Kecskeméten.

A Csiperónak is nevezett fesztivál a nevét arról a madárról kapta, amely a találkozó emblémája is lett.



 

Kövessen minket a Facebookon is!