Utolsó pillanatban érkező csapadék
A száraz, meleg időjárás miatt az aratásokat egy héttel korábbra tervezték a gazdák, de most a régóta áhított eső miatt mégsem tudták megkezdeni a munkát a földeken. A talpon felsült növények termésátlagán viszont ez az esőzés már nem javít, sőt ha aratás idején még számottevő csapadék hullik, az a minőséget is ronthatja.
– A csapadékhiányos tavasz a kalászosok termésátlagának 25-35 %-os visszaesését is eredményezheti környékünkön – mondta el lapunknak Seres Tamás gazdálkodó, hozzátéve, hogy a töpörödött, kisebb szemek miatt alacsonyabb hektáronkénti hozam várható.
A szántóföldi kapás növények csodával határos módon élték idáig túl a szárazságot, a kukorica levele már több helyen szivarozott, vészjeleket küldve a tehetetlen gazdáknak. A szakember elmondta, hogy a korábban nem tapasztalt extrém száraz tavasz miatt jellemzően nagyobb mértékű a gyomosodás is, mivel a gyomirtók hatásához hiányzott a bemosó csapadék.
– A jelenlegi csapadék a növények számára csak a túlélést jelenti, a termést még nem menti meg – árulta el a mezőgazdasági szakember. Ha a szárazság folytatódik, akkor a kukorica nem hoz csövet, s a napraforgó tányérjában sem fejlődik szem – tette hozzá, bízva abban, hogy a nyár a tavaszhoz hasonlóan nem lesz aszályos.
K. G.