Elmélyült és vidám motoros találkozó
Nem véletlen, hogy Pálosszentkút ad otthont a motoros zarándoklatnak. A szerzetesektől ugyanis nem idegen a motorozás. Többen vannak, akik megnyergelik a masinát. A budapestiek például azért, mert ott nehéz a közlekedés, de motorral viszonylag gyorsan célba érnek. Antal atyának például egy ötven köbcentis „lova” van, de mint mondja, ez nagyon praktikusan segíti a tanyavilág bejárásában.
A találkozók természetesen nem csak a motorokról, a motorozásról szólnak. A szerzetesek igyekeznek olyan programokat összeállítani, amiben a férfiak és a nők egyaránt megtalálják a fontos, érdekes elfoglaltságokat, és a családi együttlétet is erősíti. Idén például Juhász Károly atya „A test teológiája címmel tartott előadást. Egy házaspár tanúságtételében azt mondta el társaiknak, hogy miként szabadultak meg az alkoholtól. Ez nem azért fontos, mert mintha a motorosok alkoholisták lennének, de érzi mindenki, hogy az embereken nagy teher van mostanában és könnyen előfordulhat, hogy valaki az alkoholhoz nyúl. Egy másik házaspár tanúságtételében 40 éves házasságuk történetét osztotta meg hallgatóságával. Azt, hogy miként sikerült négy évtizeden keresztül szeretetben megőrizni kapcsolatukat. Antal atya úgy véli, hogy ezekre az elmélyült pillanatokra nagy szükségük van a közösség tagjainak.
H. S.