Sport 2018. június 13. 08:00

Sportolókat, sportvezetőket köszöntöttek

Képgaléria
Sportolókat, sportvezetőket köszöntöttek
A 2017/18-as versenyidőszak, illetve a csapatbajnokságok végeztével ünnepélyes keretek között köszöntötték a szezon során érmet szerző sportolókat, diákokat, csapatvezetőket, edzőket a városháza dísztermében. Sikeres idényt tudhatnak maguk mögött a városi egyesületek, amelyek helyi, regionális, országos és nemzetközi egyéni- illetve csapatversenyeken elért sikerekkel öregbítették Félegyháza hírnevét. Több száz sportoló gyűlt össze a díszteremben június 11-én, az önkormányzat részéről Balla László alpolgármester ismertette az egyéni – és csapateredményeket. Meghívott vendégként Lőrincz Krisztina félegyházi születésű paralimpikon is részt vett az eseményen.

Balla László alpolgármester köszöntőjében kishangsúlyozta, hagyományt teremtenének ezzel a rendezvénnyel, hiszen a szezon végeztével minden egyesület beszámolhat eredményiről. Ezt követően külön-külön ismertette a versenyzők és csapatok dobogós helyezésit, valamint ünnepélyes keretek között vehették át a P&P Kiskunfélegyházi HTK NB II-es férfi kézilabda egyesület játékosai, valamint az utánpótláskorú labdarúgók a kupáikat, érmeiket.


Az alábbi sportolók, egyesületek részesültek elismerésben:

1. Lőrincz Krisztina paralimpikon
(Paraevezés – világbajnokság – 2017: 8. hely, Sitting Sífutás és biatlon – 2017: német világbajnokság, biatlon sprint 5. hely, 2017: német VB, sífutás, 5 km, 14. hely, 2018: Pyeongchangi Téli Paralimpia, 24. hely.)


2. Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület (Lányok: Szabó Szonja, serdülő magyar bajnok, diákolimpiai bajnok, serdülő válogatott, Varga Bernadett Napsugár, diák magyar bajnok, Kiss Viktória, magyar bajnoki 2. hely, Kiss Henrietta, diákolimpia 2. hely, Tapodi Zsófia, diákolimpia 2. hely, Termol Tamara, diákolimpia 3. hely, Tapodi Rebeka, magyar bajnoki 3. hely, Rekedt-Nagy Réka, Szumó Európa-bajnokság 3. hely. Országos diák-csapatbajnokság, bronzérmes csapat: Nagy Zita, Varga Bernadett Napsugár, Szabó Szonja, Tapodi Rebeka, Páli Éva, Termol Tamara, Kiss Henrietta, Kiss Viktória, Tapodi Zsófia. Fiúk: Czakó Zoltán – kétszeres magyar bajnok, Borto Dominik, magyar bajnok, Bátyai Dorián, magyar bajnoki 2. és 3. hely, Biblia Róbert, magyar bajnoki 3. hely, Szécsény Ádám, diákolimpiai 3. hely. Délkeleti területi csapatbajnokság, aranyérmes csapat: Makra Benjámin, Makra Levente, Páli Gergő, Páli Éva, Varga Bernadett Napsugár, Bárány-Almási Tamás, Karádi Roland, Tapodi Zsófia, Borto Dominik, Czakó Zoltán, Bátyai Dorián. Edzők: Ván Jenő, Kelemen András, Szabó József.)


3. Darvas Szabadidő és Diáksport Egyesület (Buza Barbara 54 kg-ban diákolimpiai bajnok – edzője: Gondi János, Juhász Roland 300 méteres síkfutásban diákolimpia III. helyezett – edzője: Juhász István.)


4. Kiskunfélegyházi Chen stílusú Tai Ji Quan Egyesület (Sallai László, Vidéki László és Csenki Tamás indult a IV. Nyílt Nemzetközi Chan Wu Tradicionális Kungfu és modern Wushu Bajnokság Chen stílusú Taiji Quan (ejtsd: tájcsi csüán) 24-es pusztakezes forma kategóriában, amely az első versenye volt az egyesületnek. Oktató: Nagy Ferenc. Vidéki László III., Csenki Tamás II. helyezést ért el.)


5. Hideg László BOKSZ Egyesület (Szikora Benedek – Diákolimpia III. helyezés Farkas Norbert – Ifjúsági Magyar Bajnokság, Győr – III. helyezés.)

 

6. Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesület (Zalaegerszeg, Nemzetközi Bajnokság: Szabó Dávid – 74 kg, I. hely, Kovács Martin – 64 kg, II. hely. Budapest: WOMAA K1 bajnokság – Nagy Krisztián – 84 kg, I. hely. Baja: K1 Magyar Bajnokság – Provics Gergő – 64 kg, I. hely, Szabó Dávid – 74 kg, II. hely, Kovács Martin – 64 kg, II. hely, Volentér András – 80 kg, II. hely. Thaiföld: Phuket Patong Boxing Stadium profi gála – Nagy Krisztián – 79 kg, I. hely.

2018: Kecel, Nemzetközi K1 Gála – Nagy Krisztián – 81 kg, I. hely,

Baja, Nemzetközi K1 bajnokság – Provics Gergő – 63,5 kg, K1full contact – I. hely, 63,5 kg, K1 light contact II. hely, Farkas Zsolt – 87 kg, II. hely. Az egyesület elnöke, vezetőedzője Nagy Krisztián. Felkészítő edzők Nagy Tibor, Volentér András, Czakó Ervin.)


7. Kyokushin Kumite Sportegyesület (Gyurgyik Gábor – II. Kiskun Kupa Nemzetközi Karate Verseny, küzdelem, 1. hely, Veszprém, Országos Diákolimpia Döntő, küzdelem: 3. hely, Vác, Országos Diákolimpia Döntő, küzdelem: 2. hely. Besze Zsófia: II. Kiskun Kupa Nemzetközi Karate Verseny, küzdelem: 2. hely, Vácrátót, Országos Karate Verseny, küzdelem: 3. hely, Kurucz László Botond: II. Kiskun Kupa Nemzetközi Karate Verseny, formagyakorlat: 3. hely, Ágoston Ádám: II. Kiskun Kupa Nemzetközi Karate Verseny, formagyakorlat: 3. hely, Sárói-Szabó Hetti: II. Kiskun Kupa Nemzetközi Karate Verseny, küzdelem: 2. hely, Vác, Országos Diákolimpia Döntő, küzdelem: 3. hely, Vácrátót, Országos Karate Verseny, küzdelem: 1. hely, Besze Kornél: Vác, Országos Diákolimpia Döntő, küzdelem: 3. hely. Felkészítő edző: Kurucz László, az egyesület elnöke: Wolner János.)


8. Bulls Szabadidő Sportegyesület (A Magyar Labdarúgó Szövetség rendezésében zajló Nemzeti Bajnokság I. osztályú Leány Futsal U15 korosztály versenyében II. helyezést értek el a kiskunfélegyházi lányok: Siber Glória, Siber Szófia, Vámos Viktória, Czinege Eszter, Vidéki Orsolya, Czinege Enikő. Edzők: Siber Mátyás és Siber Rita. A 2017-18 bajnoki évadban az NB1-s felnőtt női futsal bajnokságban ezüstérmet szerzett csapat: Farkas Katalin, Szabó Boglárka, Gál Tímea, Nagy Anett, Godvár Katalin, Dominika Dikanová, Krascsenics Csilla, Krascsenics Petra, Gelb Mónika, Rozmis Gabriella, Szabó Nóra, Mészáros Dalma, Balázs Eszter, Urbán Anett, Halászi Kinga, Görög Zsófia, Pintér Violetta, Vancsik Viktória, Gimes Georgina. Vezetőedző: Dombó János. Gyúrók, masszőrök, pályaedzők: Cseh Renáta, Jovánovics Dalma, Király Bianka.)


9. Jövő Bajnokai Diák Sport Egyesület (2017: Magyarország Serdülő és Újonc Bajnoksága – Kovács Richárd súlylökés bajnoka. Magyarország Serdülő és újonc Atlétika Bajnoksága – Kovács Richárd és Siber Glória súlylökés-bajnok. Szécsényi Ádám súlylökés, II. helyezett. Magyarország Ifjúsági és Serdülő Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokság súlylökés-bajnokai: Gulyás Eszter, Horváth Anna, Siber Glória, Surányi Lilla, Sallai Diána. Ifjúsági súlylökés II. helyezett csapata: Bujdosó Gergely, Havasi Máté, Sánta Gergely. Magyarország Serdülő és Újonc Atlétika Bajnokságán Siber Glória és Kovács Richárd súlylökés-bajnokok. 2018: Magyarország Újonc Fedettpályás Bajnoksága – Retkes Réka 60 m, II. helyezett.

Magyarország Serdülő és Újonc Téli Dobó Bajnoksága – Retkes Réka és Tóth Patrik súlylökés-bajnokok, Kovács Richárd súlylökés, II. helyezett.

Magyarország Ifjúsági és Serdülő Ügyességi és Gátfutó Csapatbajnokság ifjúsági súlylökés-bajnokai: Bujdosó Gergely, Szécsényi Ádám, Almási Sándor. Serdülő súlylökés-bajnokok: Kovács Richárd, Tóth Patrik, Tóth László, Mizere László. Lányoknál serdülő súlylökés-bajnokok: Horváth Anna, Retkes Réka, Siber Glória, Siber Szófia, Sallai Diána, ifjúsági válogatott: Almási Sándor.

Diákolimpiai eredmények: II. korcsoport, fiú többpróba-csapat: Abonyi Ákos, Kis Roland, Fekete Botond, Lőrincz Mátyás (gyermek válogatott kerettag is egyben) Szabadkai Levente, Szabó Zalán. III. korcsoport fiú többpróba-csapat: Kovács Bálint, Kurucz Ádám, Szabó Bence, Szabó Gábor, Szécsényi Bálint, Vidéki Csaba. III. korcsoport fiú 4x100 m váltó, II. helyezett csapat: Szabó Bence, Szabó Gábor, Kovács Bálint, Vidéki Csaba. IV. korcsoport fiú többpróba, III. helyezett csapat: Besze Kornél, Harkai József, Kovács Richárd, Stecenkó Nándor, Tóth László, Váradi Ákos. IV. korcsoport leány többpróba, III. helyezett csapat: Bacsák Eszter, Horváth Anna, Keresztes Regina, Siber Glória, Siber Szófia, Tóth Enikő. Palásti Enikő a torna diákolimpia egyéni összetett III. helyezettje lett. Edzők: Kerék Csaba, Rekedt-Nagy Zoltán, Dinnyés-Kis Zsuzsanna, Kurucz Kornélia, Nádasdi Péter.)


10. Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola (A férfi csapat a Nemzeti Bajnokság I. osztályában a II. helyezést érte el. Tagjai: Pengő Gábor csapatkapitány, Erdélyi Szabolcs, Korponai Zoltán, Varga Károly, dr. Francia Balázs.)


11. Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub (Bálint Dávid a 2017-es szeptemberi felnőtt szabadtéri vidékbajnokság (budapesti egyesületekbe igazolt játékosokon kívüli mezőny) 3. helyezettje, a 2018-as felnőtt fedett pályás vidékbajnokság 2. helyezettje.)


12. KHTK – Fénypárducok Íjász Szakosztály (Kecskemét Történelmi Európa-bajnokság: Mozsár Máté – kadett fiú, vadászíj – I. helyezett, Tápiószentmárton Pályaíjász Országos Bajnokság – Dürgőné Kovács Piroska – felnőtt nő, vadászreflex – III. hely, Mozsár Máté – kadett fiú, vadászreflex – III. hely, Vasné Köteles Anita – felnőtt nő, longbow – II. hely, Vas Tibor – felnőtt férfi, longbow – I-II. hely, Budapest Történelmi Országos és Nemzeti Bajnokság – Dürgőné Kovács Piroska – felnőtt nő, vadászíj – II. hely, Horváth Csenge – kadet lány, vadászíj – I. hely, Mozsár Máté – kadett fiú, vadászíj – I. hely, Vas Bianaka – junor lány, vadászíj – I: hely, Dürgőné Kovács Piroska – felnőtt nő, vadászíj – II. hely.)


13. Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület (A Dél-Alföldi Történelmi Íjászverseny Sorozat Bajnoka versenyen I. helyezést ért el Bense László és Dinnyés Gyula, II. helyen végzett Csankovszki Anna, ifj. Lovas Ferenc és Nagy Vivien, III. lett Keserű Szilvia és Kiss János. Edző: Dinnyés Gyula.)  


14. DMTK KVSE - Kiskunfélegyháza (2017: Balatonboglár – Duatlon Diákolimpia: Csontos Dóra 3., Trungel-Nagy Kolos 2., Trungel-Nagy Zalán 1. lett. Debrecen – Aquatlon Országos Döntő: Csontos Dóra, Papp Laura és Vincze Nádja csapat 3. helyezés, Trungel-Nagy Zalán csapat 2. helyezés. Balatonfenyves – Triatlon országos Mixváltó Verseny: csapat 2. helyezés: Csontos Dóra, Papp Laura, Trungel-Nagy Kolos, Trungel-Nagy Zalán. Tiszaújváros – Európa Kupa Gála: Papp Laura és Trungel-Nagy Kolos 3. helyezés. Marcali – Duatlon Diákolimpia: Csontos Dóra 1., Papp Laura 3., Trungel-Nagy Kolos 3. helyezés, csapat 3. helyezés, Trungel-Nagy Zalán 3. helyezés. 2018: Debrecen – Aquatlon Országos Döntő: Csontos Dóra csapat 2. helyezés, Papp Laura 1. helyezés, csapat 2. helyezés, Vincze Nádja csapat 2. helyezés.

Vízilabda: A DMTK vízilabdacsapata 2. lett a 2017-es bajnokságban, az idei még tart.

Vízi életmentés: 12 gyermek indult az országos bajnokságon, valamennyien dobogós helyen végeztek, négy országos bajnoki cím született. Csapattagok: Barna Ákos, Kiss Boglárka, Bárány-Almási Bianka, Pozsár Dávid, Tamasi Ármin, Fetter Virág, Pintér Eszter, Csontos Dóra, Papp Laura, Papp Martin, Trungel-Nagy Zalán, Trungel-Nagy Kolos.

Bács-Megyei Diákolimpia úszás megyei döntő: 50 m mell – Nikula Kitti 3., 100 m hát és gyors – Papp Laura 2., 100 m mell – Vadkerti-Tóth Ádám 2., 100 m mell – Fricska Fanni 3., 100 m gyors – Trungel-Nagy Zalán 3. hely.     


15. Jogging Plus Szuperinfó Futóklub (Sport XXI. Aquatlon Országos Országos döntő Debrecen: Aquatlon versenyszám, csapat II. hely: Domokos-Kószó Marcell, Szekeres Norbert. Tiszaújváros Tisza Triatlon OB: Triatlon versenyszám, III. hely: Kis Roland. Baja Mogyi Triatlon OB: Triatlon versenyszám, III. hely: Kis Roland. Balassagyarmat - Aquatlon OB: Aquatlon versenyszám, III. hely: Kis Roland egyéniben. Aquatlon (Újonc 1) kategóriában Kovács Mátyás és Kis Roland csapatban első hely. Aquatlon (Újonc 2): Domokos-Kószó Marcell és Szekeres Norbert csapatban első hely. Velence Triatlon OB: Triatlon versenyszám, Kis Roland és Kovács Mátyás csapatban első hely. Sport XXI. Aquatlon Országos Országos döntő, Debrecen: Aquatlon versenyszám, Kovács Mátyás, Szalontai Roland és Kubicsek Kornél csapat III. helyezés. Edzők: Kornokovics Györgyi, Németh László, Bács Ferenc és Szabó László.)


16. Vasutas Sport Klub (Bács-Kiskun Megyei Labdarúgú Bajnokság Megyei III. oszt. északi csoport I. helyezés. 22 mérkőzés, 18 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. A csapat tagjai: Abonyi Péter, Czinege Ákos, Fekete Dániel, Fekete Nándor, Fekete Tamás, Fodor Ferenc, Fütyü Illés, Gál Alex, Gera Csaba, Homoki Szabó Vid, Karsai Szabolcs, Kele Martin, Kiss István, Kurucsai Ronaldo, Kürtösi Zoltán, Krepsz László, Makai Tibor, Makai Zoltán, Nemcsok Imre, Páli László, Rácz Tamás, Retkes Sándor, Seres János, Szász Péter, Szűcs Sándor, Soós István. Edző: Fütyü Illés, elnök: Abonyi Péter.)


17. Félegyházi Térségi Sportiskola Kosárlabda Szakosztály (U12 leány, régiós döntő, 4. hely (edző: Fekete-Seres Ildikó), U14 fiú, régiós döntő, 4. hely (edző: Rádi Dezső), U16 fiú, regionális bajnokság, 3. hely (edző: Simon Zoltán). Ezen kívül U14, azaz serdülő fiú korosztályban a 2005-ös születésűek kategóriájában 4 megyei válogatottat delegáltak (Szűcs Bence, Farkas Dominik, Huszka Boldizsár, Kovács Bálint), az U11-es gyermekek között pedig Farkas Levente és Varga Evelin voltak megyei válogatottak.


18. Félegyházi Térségi Sportiskola Labdarúgó Szakosztály
Megyei Leány U15 bajnokság
I. helyezett csapata, edző: Abonyi Péter.
Megye I. osztályú U19 bajnokság II. helyezett csapata, edző: Fütyű Illés.
Megye II. osztályú U19 bajnokság III. helyezett csapata, edző: Balog Huba. 
Megyei U14 bajnokság, északi csoport II. helyezett csapata, edző: Gerecs Attila. A munkát segíti még Busa Imre szakosztályvezető, Kurucz István szakmai igazgató, Varga Ferenc technikai vezető és Katona Andor.)


19. Kiskunfélegyházi Honvéd Testedzők Köre - Kézilabda Szakosztály
(A felnőtt csapat az NB-II. Délkeleti csoportjában szerepelt, és a 12 csapatos bajnokságban a II. helyezést szerezte meg. Játékosok: ifj. Miksi István, Fekete Krisztián, Kovács Martin, Fodor Tamás Szilveszter, Prezenczki István, Savanya Zsolt, Ignácz Vilmos, Nagy Lukács, Tóth Árpád, Gyöngyi Ádám, Varga Dániel, Béleczki Ádám, Fekete Márton, Szélpál András, Bagdi Balázs, Berta László. Szakosztályvezető: Isán András, edző: Miksi István, gazdasági vezető: Isán-Gondi Éva.)

G. Z. 

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!