Szamócáról, szezon után
A környezetgazdálkodási agrármérnök végzettségű termelő szerint a jó minőségű szamócához mindenek előtt megfelelő talaj és páratartalom kell, no meg rengeteg odafigyelés, szakértelem. Megtudtuk tőle azt is, hogy az eper a homokos, barnás talajt szereti, és hogy minden évben újra kell ültetni a növényt. Ahhoz pedig, hogy igazán zamatos legyen a gyümölcs, még a szedés napszakát is jól kell megválasztani.
Bence a Cleri és Asia fajtákat használja kertészetében. Az előbbi korai érésű, így már a szezon előtt ki tud menni vele a piacra. Az Asia zamatosabb és nagyobb szemű fajta. Lekvár és dzsem készítésére azonban mindkettő alkalmas.
A fiatal gazda 3000 négyzetméteres területen termel, idén viszont csupán a tavalyi ár kétharmadáért tudta értékesíteni portékáját, mert szerinte az importáru lenyomta a termelők árát is.
Azt mondja, hogy az idei év a szamócások számára a túlélésről szólt. Tapasztalatai szerint gyakori jelenség, hogy ügyeskedők felvásárolják jutányos áron az import terméket a nagybani piacon, majd megtévesztve a vásárlót helyiként kínálják azt. Ezzel nem csak a becsületes termelők boldogulását nehezítik meg, de a vevőnek sem lesz sok öröme a kényszerérlelővel kezelt külföldi portékában. Pedig az egészséges módszerrel termesztett szamócában rengeteg hasznos, az egészséges táplálkozáshoz elengedhetetlen vitamin és ásványi anyag van. Ne mondjunk le róla, jövőre sem!
V. B.