Helyi hírek 2014. július 23. 15:30

Móra nyomában

Képgaléria
Móra nyomában
Sokkal többet tudtunk meg Móra Ferencről, mint az iskolában. Nem a kötelező tananyaggal találkoztunk, hanem érdekességekkel is. Szegeden is sok újdonságot láttunk. Emellett sportoltunk, kerékpároztunk, kézműveskedtünk és nagyon jó csapat jött össze. - Tímár Kata a Kiskun Múzeum történelmi táborában szerzett élményeit így összegezte.

Minden évben jeles évfordulóhoz kötődik a Kiskun Múzeum történelmi táborának tematikája. Idén Móra Ferenc születésének 135. évfordulójához kapcsolódtak a programok. A felső tagozatos résztvevők megismerkedtek a szülőházzal, az író gyermekkorával. Végigjárták a helyszíneket, ahol ő is járhatott. Ellátogattak az Ótemplomba, első nyilvános fellépésének helyszínére, az iskolákba, ahol a tanulmányait végezte. Kirándultak az író választott városába, Szegedre, ahol a Móra Ferenc Múzeumban megnézték a róla szóló kiállítást, valamint az emlékszobát.

Az egy hét alatt megismerkedtek a korabeli kézműves mesterségekkel a szűcsmesterségtől a mézeskalácsosságig, és maguk is kipróbálták egyiket-másikat. A tábor családi nappal zárult, amikor a gyerekek bemutatták szüleiknek, barátaiknak a maguk készítette remekeket, a tábor ideje alatt készült fotókat, és előadták Móra Ferenc „Kellemes és hasznos tudományok” című írását.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!