Petőfihez kapcsolódó programok a Múzeumok Éjszakáján
Tizedik alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Múzeumok Éjszakáját, a sokrétű és érdekes programokkal a Petőfi Emlékházban fogadták a látogatókat.
Napközben az udvaron népi és ügyességi játékokkal, valamint szabadtéri alkotóműhely várták a családokat. Az érdeklődők megtekinthették a Holló László Képzőművész Kör „Petőfi – illusztrációk” kiállítását, illetve a Terescsényi Endre Ifjúsági Képzőművész Kör jóvoltából agyagozás, korongozás, fejmintázás és dísztárgyak készítésére nyílt lehetőség.
Az ötletesség jegyében korhű hangulatot idéző ruhákba bújhattak bele a látogatók a fotósarokban, illetve a kreativitásukat használva bordalokat is megfogalmazhattak. A legkisebbek az este folyamán Petőfi hétpróba – játékos szellemi vetélkedő keretében mérhették össze tudásukat, a muzsikát eközben Pázmándi Judit (népi ének) és Vas László (tekerőlant) műsora, illetve a Zozo Jazz és a Fusion Art koncertje szolgáltatta.
Modern előadásként Tóth Csaba rendezésében a Constantinum Színjátszó Köre a Posztold Petőfi! című színjátékot adta elő – ugyancsak nagy sikerrel – mondta el Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója.
- Néhány évvel ezelőtt már bevontuk a Petőfi Emlékházat a Múzeumok Éjszakájába a városi civil szervezetek segítségével. A Kiskun Múzeum felújítása ellenére meg akartuk rendezni a Múzeumok Éjszakáját, a programokat elsősorban Petőfi köré építettük. Nagy sikere volt többek között a Poéta zugnak, Petőfi után szabadon rímeket, verseket faraghattak az érdeklődők. Akadt, akinek ez gyorsan sikerült, míg másnál sokáig érlelődtek a bordalos gondolatok.
A Múzeumok Éjszakája idén is megmozgatta a látogatókat, a játékos, interaktív programok minden korosztály számára élményt nyújtottak.
G. Z.