Jelesre vizsgáztak a kutyák és gazdáik
A betanított ebek néhány perc alatt megtalálták a földrengés miatt leomlott épületben rekedt személyeket. A kutyák és gazdáik a Móra Mentőcsapat tagjaiként minősítővizsgán vettek részt a napokban. A sikeres vizsga után nemcsak megrendezett katasztrófákban, hanem élesben is bármikor bevethetőek lesznek – tudta meg a baon.hu munkatársa munkatársa Budai Tamás trénertől.
A Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesületének vezetője azt is elmondta, 2013-ban alakult meg a Móra Mentőcsapat a kiskunfélegyházi járásban. Tagjainak háromévente kell minősítővizsgán részt venniük, a soron következőt a napokban tartották Kiskunfélegyházán a volt laktanya területén. A megrendezett földrengés utáni katasztrófahelyzetben kellett helytállniuk a mentőcsapat önkénteseinek – részletezte Budai Tamás.
Azt is megtudta az internetes hírportál riportere, hogy a Kiskunfélegyházi Ebtenyésztők és Sportkutyások Egyesülete öt kutyával vett részt a mentésben. Papp Viktória Perke nevű kutyusával, Csányi Erika Chilivel, Udvardi Tiborné Borókával, Farkas Zsófia Silfóval és Terjék Gyula Hatchiko névre keresztelt terrierjével együtt vizsgázott. Földrengésben leomlott épületben öt eltűnt személyt kellett a kutyáknak megkeresniük. A sérülteket és egy „holttestet” gyors kutatás után néhány perc alatt megtalálták.
– A kutyák kiképzése nem könnyű feladat, sok mindentől függ az eredmény. Nem minden kutya alkalmas erre. Fontos, hogy milyen adottságai vannak az állatnak. A kutyának nagyon jó mozgáskoordinációval kell rendelkeznie. Fontos, hogy együttműködési hajlandóságot mutasson, figyeljen a gazdájára, és hogy tudjon önállóan is dolgozni, jó keresőkedvű és kitartó legyen – részletezte a tréner.
Elsősorban juhászkutyákat alkalmaznak erre a feladatra, de a kisebb keverék kutyák is kiválóan alkalmasak a kutatásra.
– A másik nagyon fontos dolog, hogy megtanítsuk a kutyákat arra, hogy ugatással jelezzék, ha megtalálták a keresett embert. Még egy jó adottságú kutyát is több évig tanítunk, és ennek a folyamatnak soha nincs vége, folyamatosan képezni kell az állatot a romkutatásra, a terepfürkészésre és a nyomkövetésre – hangsúlyozta Budai Tamás, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy bárkiből lehet önkéntes mentő, szívesen fogadják az új kutyásokat a kutyaiskolában.
Veszélyhelyzetekben bevethetők
A Móra Mentőcsapat olyan önkénteseket fog össze, akik a katasztrófavédelem irányítása mellett különböző veszélyhelyzetekben bevethetők, így a mentőkutyások is. Az önkéntesek szakmai felkészítésen, illetve minősítőgyakorlaton esnek át, mert hazánkban jelenleg a kárterületre csak azok a mentőcsapatok mehetnek be, akik az ehhez szükséges minősítést megkapták. Ugyanakkor mindenkit szívesen látnak a csapatban, de nem árt, ha van a jelentkezőnek láncfűrésze, szivattyúja és bánni is tud vele. Aki jelentkezni szeretne, az megteheti a járási hivatalban, a tűzoltóságon, vagy a megyei katasztrófavédeleménél.