Folytatják a küzdelmet a kábítószer ellen
Az összegző megbeszélésen dr. Horváth-Rekedt Gréta, a program fő koordinátora számos programról adott számot, amelyeket elsősorban a fiataloknak szerveztek azzal a céllal, hogy felhívják figyelmüket a kábítószerek fogyasztásának veszélyeire. Külön szólt a május 29-ei rendezvényről, ahol több száz gyermek figyelmét hívták fel arra, hogy a kábítószer fogyasztása helyett a sportolás váljon szenvedélyükké. Elmondta azt is, hogy nagyon szeretné, ha a támogatási időszak lejárta után is folytatódna a program, a szakemberek együttműködése ebben a kérdésben.
Timafalvi László kapitányságvezető és Mahlaj Róbert őrnagy arról számoltak be, hogy az elmúlt időszakban fokozott figyelmet fordítottak a terjesztők, és kábítószert tartók felderítésére. Terjesztés miatt 7, kábítószer birtoklás miatt 18 ember ellen indítottak büntető eljárást. Tiszaalpáron és Kiskunfélegyházán is lefülelték két kannabisz ültetvény gondozóját.