Sport 2018. június 29. 13:00

Szabó Szonja is Magyarország jó tanulója, jó sportolója

Képgaléria
Szabó Szonja is Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Kiemelkedő sikereket hozott eddigi sportpályafutásában az idei év Szabó Szonjának, a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület egyik versenyzőjének. Annak ellenére, hogy 13 éves, a 14-15 évesek között megnyerte a serdülő országos bajnokságot, valamint a válogatókon kivívta, hogy ő képviselhette hazánkat az idei Serdülő Európa-bajnokságon, június 15-e és 17-e között.

A korosztály legnagyobb megmérettetésének idén Győr volt a házigazdája. Európa 24 országából érkeztek a versenyzők, hogy felmérjék tudásukat a kontinens élvonalában. Szonja a 42 kg-os súlycsoportban lépett szőnyegre, ahol a 11. helyen végzett. Ez a helyezés biztató a jövőre nézve, mert még két évig ebben a korosztályban versenyezhet, és ha kellő nemzetközi tapasztalatot szerez, akkor érmes reményei lehetnek a későbbi világversenyeken.

A remek sportsikerek mellett meg kell említeni, hogy Szonja kitűnő tanuló, ezért a Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola vezetésének támogatásával megpályázta a legmagasabb kitüntetést, amit ilyen korban el lehet érni. Ennek eredményeképpen az Emberi Erőforrások Minisztériumától prof. dr. Kásler Miklós miniszter „Magyarország jó tanulója-jó sportolója 2017” kitüntetést adományozta a 2016-2017. tanévben elért eredményes tanulmányi munkájáért és kimagasló sportteljesítményéért.
 

Kövessen minket a Facebookon is!